A CrackBerry jóvoltából a tervezettnél korábban került ki a jelenleg még tesztelés alatt álló 5.0.0.536 verziójú frissítés, melyet rövidesen hivatalosan is megkaphatnak a BlackBerry 9700 Bold tulajdonosok. Mivel az új firmware egyelőre nem kapta meg sem a szolgáltatók sem pedig a RIM jóváhagyását így a telepítése annak ellenére sem javasolt, hogy számos igen komoly javítást tartogat és lényegesen gyorsabb működéssel is kecsegtet. A gyártó egyelőre nem erősitette meg az új firmware érkezését, de valószínűleg a március 23-án kezdődő CTIA alkalmával erre is sor kerülhet.
Kiszivárgott a BlackBerry 9700 Bold frissítése
Azóta történt
-
Komoly frissítéseket hoz a BlackBerry OS 6
Kinetikus görgetőrutinnal, multitouch támogatással és WebKit alapú böngészővel is kecsegtet a RIM hamarosan bemutatásra kerülő új operációs rendszere.
Előzmények
-
Két új RIM okostelefon a láthatáron
A RIM teljes QWERTY gombsorral és érintőkijelzővel is felszerelt BlackBerry Bold utód bemutatására készül.
-
BlackBerry Storm2 9550 - túlságosan ismerős
A BlackBerry Storm elvben javított változatának személyében a második érintőkijelzős RIM készüléket üdvözölhetjük. Megnéztük, hogy megmaradtak-e a hibák.
-
BlackBerry Bold 9700 - méretbeli változások
A méretén kívül nem sok dolgot variáltak az új Boldon, mégis nagyon jó, mert BlackBerry.
-
Minden a BlackBerry telefonokról és rendszerről
Öt készülék, három szolgáltató, két szakember. Teljes kép a BlackBerry rendszerről.