Ez elmúlt egy-másfél év során a nagy kínai gyártók megmutatták, hogy tudnak a nyugati régió nagyjaihoz hasonlóan csúcskategóriás mobilokat alkotni, ráadásul mindezt alacsonyabb költségek mellett, mely a végfelhasználói árakon is jól érezhető. A DigiTimes beszámolója szerint a következő állomás a táblagépek piacán való aktívabb jelenlét lesz, melyre már az év második felében is számítani lehet. A Huawei héthüvelykes internettáblája még szeptember előtt elérhető lesz, melyet a jövő év elején egy tízhüvelykes megoldás is követni fog. A Lenovo szintén erre a negyedévre ígért újabb készülékeket, mely mellett a Xiaomi is várhatóan augusztus közepén adja majd ki a MediaTek processzor köré épülő első tábláját. Az Alcatel és a ZTE szintén nagyobb befolyáshoz szeretne jutni, melyre megfelelő árazással és szolgáltatói kapcsolatokkal minden bizonnyal meg is lesz minden lehetőségük.
Kínai táblagép-invázió várható
Azóta történt
-
Ma debütál a Xiaomi Mi3
Pekingben mutatja be termékpalettájának legújabb tagját a mérsékelt árfekvésű csúcsmodellekről ismert Xiaomi.
Előzmények
-
Huawei Ascend P6 - hatásos hatos
Megrázta magát a Huawei, olyan masinát tettek le az asztalra, amiben minden tudásuk benne van. Állati szép, rettentő kezes, kiemelkedően minőségi készülék lett az Ascend P6.
-
Huawei MediaPad 10 FHD - hazai pályán játszik
A Huawei MediaPad 10 FHD a kínai gyártó első, szinte teljes mértékig saját komponensekből épült, ígéretes eszköze.
-
Huawei MediaPad 7 Lite - lájtos hétcolos
Az új Huawei tábla egy közepes hardverrel és 3G modemmel felszerelt, kompakt masina, melynek az árazása sajnos nem sikerült valami jóra.