Hirdetés
Sokan érdeklődtek az LG-nél az Optimus G Pro Android 4.4 KitKat szoftverfrissítésének tervével kapcsolatban, a dél-koreai gyártó pedig Twitter csatornáján keresztül válaszolt a kérdésekre. Ugyan hivatalos sajtóközleményt nem adtak ki, a közösségi oldalon megjelent üzenet szerint az update fejlesztés alatt áll, vagyis ahogy a lenti kiírásból is látszik, a gyártó szorgosan dolgozik az Android 4.4 megjelenésén, amit minden bizonnyal a legújabb Optimus UI felülettel látnak majd el. Ha hihetünk az LG-nek, akkor a második negyedévben, azaz legrosszabb esetben is június végéig megérkezik majd a frissítés.
Az eddigi információk szerint egyébként a vállalat számos készülék esetében átugorja majd a 4.3-as verziót, és inkább a 4.4-re koncentrál, így az LG Optimus F3, a Optimus F6, a G Pad 8.3, a G Pro Lite, az Optimus F7, az Optimus L9 II és az Optimus Vu II is ezt a firmware-t kapja majd meg az idei évben, az LG G2 frissítése pedig már márciusban várható.