Hirdetés

Készül a Snapdragon 810 és 808

Hirdetés

A piaci trendeket követve a Mobile World Congress során a Qualcomm két 64 bites processzort is bemutatott, ám ezek a várakozásokkal ellentétben a középkategóriában landoltak. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a chipgyártónak egyáltalán nem kell sietnie az architektúraváltással, hiszen egyelőre sem az Android, sem a Windows Phone nem tudja kihasználni a kibővített utasításkészlet előnyeit. Ennek ellenére a Qualcomm elérkezettnek látta az időt két valódi csúcsmodell bemutatására is, melyek azonban csak a jövő év elején debütálnak majd az addigra már várhatóan maximálisan optimizált operációs rendszerekkel együtt.

A frissen bemutatott duó legerősebb tagja a Snapdragon 810 lett, mely négy villámgyors Cortex-A57 és ugyanennyi alacsony fogyasztású Cortex-A53 magot tartalmaz a kevésbé megterhelő feladatokhoz. A 20 nanométeres gyártástechnológiával készülő processzor egyik nagy dobása az Adreno 430 grafikus gyorsító lesz, mely a jelenleg még el sem érhető Adreno 420-nál is 30 százalékkal fürgébb lesz és akár 4K megjelenítők meghajtására is alkalmas. Szintén a száguldás jegyében került beépítésre a 4G LTE Cat 6 modem is, de sokak számára ennél fontosabb lehet a gyorsabb, mégis alacsonyabb fogyasztású LDDR4 RAM-ok illesztése, mely mellé kétsávos MIMO WiFi modul is integrálásra került.

A Snapdragon 808 némileg szerényebb képességekkel bír, hiszen a hat magjából csupán kettő lesz valódi száguldást ígérő Cortex-A57. Az Adreno 418 gyorsítója „csupán” 2K kijelzők illesztésére képes, de az Adreno 330-nál még így is 20 százalékkal fürgébbnek ígérkezik. Habár elsőre különösnek tűnhet, hogy a Qualcomm már az idei év elején bemutatja a 2015-ös csúcsmodelljeit, ám az NVIDIA, MediaTek és Intel által gerjesztett egyre kiélezettebb háború miatt a ez a piaci pozíció megőrzéséhez elengedhetetlen. Az egyre nagyobb felbontású kijelzők mellett a nyolcmagos 64 bites processzorok is a telefongyártók új vesszőparipája lesz. Az olcsó nyolcmagos telefonok világában egyre nehezebb lesz a drága négymagos megoldások eladása, hiszen az egyszeri vásárlók a kameraminőséget megapixelben a sebességet pedig a magok számában mérik, még akkor is, ha ennek köze nincs a valósághoz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés