A The Wall Street Journal értesülései szerint a Microsoft rövidesen egy 7 hüvelykes Surface internettábla leleplezésére készül, mely az alacsonyabb árfekvésének köszönhetően könnyebben felveheti a versenyt az egyre olcsóbb konkurens készülékekkel. Az új modell műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ, így egyelőre azt sem tudni, hogy Windows RT vagy Windows 8 alapokon nyugszik-e, de ha az utóbbi, akkor talán az Intel új, alacsony fogyasztású Clover Trail+ processzora köré épülhet. A Microsoft első generációs 10 hüvelykes internettáblái iránti kereslet az eladási adatok alapján jelentősen alulmúlta az elemzői várakozásait, mely részben a Windows RT platform korlátozott szoftveres ellátottságával, illetve a Surface Pro modellek túlságosan magas árával indokolható. A kisebb fizikai méretű kijelzők támogatása a gyártópartnerek számára is lehetővé tenné az alacsonyabb árszegmensekbe való betörést.
Készül a héthüvelykes Surface táblagép?
Azóta történt
-
Nem készít telefont a Microsoft
A közeljövőben egészen biztosan nem kerül bejelentésre semmilyen „Surface Phone”.
-
Készül a 7,5 hüvelykes Surface
Négyszáz dollár körüli áron debütálhat a Microsoft saját fejlesztésű táblagépének „mini” változata.
-
Készül a 9,7 hüvelykes Surface RT
Háromszáz dollár alatti árszegmensben debütálhat a Microsoft ARM táblagépének következő generációja.
-
Windows RT – a webOS útján?
A gyártók nem látnak fantáziát a Microsoft ARM processzorra szánt táblagépes operációs rendszerében.
Előzmények
-
Másfél millió Surface táblagép fogyott
A Microsoft előzetes várakozásait messze alulmúlta a Windows 8 és Windows RT alapokon nyugvó prémium modellek forgalma.
-
Surface Pro 128 GB – ellátási zavarok
A Microsoft egyelőre az előrendeléseket sem tudta kielégíteni az Intel Core i5 processzor köré épülő 128 GB-os táblagépéből.
-
Készül a következő Surface sorozat
A jelenlegi modelleknél kisebb RT, nagyobb Pro és igazi óriás Surface Book premierjét tervezi jövőre a Microsoft.
-
Drágán kezd a Surface Pro
A Microsoft legjobban felszerelt internettáblája egy híján ezer dollárba kerül.