Készül a következő Surface sorozat

Alig pár hete került a boltok polcaira a Microsoft első saját fejlesztésű táblagépe, ám pletykák szerint a szoftveróriás már gőzerővel dolgozik a második generáción is, mely kapcsán komoly változásokra lehet számítani. A 2013-as Windows RT modell az előzetes információk szerint nem NVIDIA, hanem egyelőre ismeretlen Qualcomm processzor köré épül, miközben a megjelenítője 8,6 hüvelykre zsugorodik majd. A Surface Pro utódja ezzel ellentétben 11,6 hüvelykesre növelt képátlóval rendelkezik majd, ám furcsa módon Intel i5 helyett AMD „Temash” processzor és grafikus gyorsító köré épül. Az AMD Hondo utódjáról egyelőre csak annyit tudni, hogy 2013 vége felé debütálhat, mely erősen behatárolja a táblagép premierjének időpontját is. A Microsoft táblagép sorozatának legerősebb tagja a Surface Book lesz, mely 14,6 hüvelykes érintőkijelzőből és 22 nanométeres gyártástechnológiával készülő Intel „Haswell” processzorból építkezik. A Microsoft táblagépeivel kapcsolatos pletykákat persze érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen a jövő év végéig még akkor is sokat változhatnak a Microsoft táblagépei, ha a megszellőztetett információk jelenleg fedik is a valóságot.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés