Hirdetés
Az indiai premiert követően az AnandTech górcső alá vette a Lava Xolo X900 készüléke, mely az Intel Medfield processzora révén tűnik ki az Android 2.3 Gingerbread-alapú készülékek túlnépesedett táborából. Az előzetes SunSpider JavaScript és AnTuTu rendszertesztek alapján már egyértelműnek tűnt, hogy a mobilokba szánt 1,6 GHz-es egymagos Atom processzor felveszi a versenyt az ARM-alapú kétmagos ajánlatokkal is, melyet most az intenzív elemzés is tényekkel támasztott alá. A Galaxy Nexus LTE és a Galaxy Tab 8.9 eredményeivel összevetve jól látható, hogy a üzemidő, számítási- és grafikai teljesítmény alapján is hozza az Intel üdvöskéje az elvártakat, ugyanakkor közel sem gyűri maga alá a kétmagos ARM Cortex-A9 mezőnyt. Az Intel persze egyáltalán nem ül ölbe tett kézzel, hiszen rövidesen a négymagos ARM rendszerek ellen is piacra dobja a kétmagos Atom processzorát, mely mellett rövidesen a 22, majd három éven belül a 14 nanométeres gyártástechnológia bevetésével fogyasztás és üzemidő kapcsán is egyre versenyképesebb ajánlatokkal kíván előrukkolni.

