Januárban is javított a Vodafone

Januárban a három magyarországi mobilszolgáltató a korábbi hónaphoz képest 0,31 százalékkal, 9 millió 349 ezerre növelte előfizetői bázisát – áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma kiadott gyorsjelentésében, mely rendhagyó módon egy lakonikus jóslatot is megfogalmaz: a mobiltarifák idei csökkenését prognosztizálja. A hónap végére az előfizetői szám alapján a Vodafone piaci részesedése 21,88 százalékra emelkedett a december végi 21,78 százalékról, míg a T-Mobile-é 45,00 százalékról 44,93 százalékra, a Pannoné pedig 33,22 százalékról 33,19 százalékra csökkent.

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy sms-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma januárban 15 ezerrel, 8 millió 739 ezerre növekedett. E mutató alapján január végén a T-Mobile piaci részesedése 45,06 százalék (decemberben 45,22 százalék), a Pannoné 33,63 százalék (decemberben 33,57 százalék), a Vodafone-é pedig 21,32 százalék (decemberben 21,21 százalék) volt.

A három szolgáltató ügyfelei januárban 4484 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobilszám-hordozhatóság keretében, ezzel a szolgáltatót váltó ügyfelek száma összesen 103 396-ra emelkedett.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés