Széthullik a Vodafone felsővezetése?

Lemondott örökös elnöki tisztségéről Sir Christopher Gent, a Vodafone korábbi vezérigazgatója. A mobilipar egyik legismertebb alakjának számító Gent 1997-től irányította a társaságot, majd 2003 nyarán átadta a kormányrudat Arun Sarinnak, a Vodafone által felvásárolt amerikai AirTouch szolgáltató korábbi vezérigazgatójának. Gent irányítása alatt a 7,5 milliárd angol fontos alaptőkével jegyzett vállalatból 77 milliárdos tőkeértékű telekommunikációs óriás vált.

A tegnap Newburyben bejelentett meglepő távozás hátterében állítólag a társasági tanácson belüli személyes ellentétek állnak. Az igazgatótanács elnöke, Lord MacLaurin és Sir Christopher, akik a mobilcég "régi motorosait" képviselték, a hírek szerint egyre kevésbé voltak elégedettek Arun Sarin vezérigazgatóval, és szívesen elmozdították volna pozíciójából. Ezt természetesen egyetlen érintett sem erősítette meg. Lord MacLaurin tegnapi nyilatkozatában azt állította, támogatja Sarint, "minden más feltételezés teljességgel alaptalan", és hasonló értelmű nyiltakozatot tett Gent is, hozzátéve, ha van is egyfajta "suttogó kampány" a cégen belül a vezérigazgató ellen, annak ő nem részese. "Amikor én voltam a Vodafone első embere, a társaságot és az igazgatótanácsot a nyitottság és bizalom jellemezte. Szerencsénkre teljesen mentesek voltunk a társasági politikától és a lejáratókampányoktól" – mondta a távozó elnök. Ezek alapján talán mégiscsak van némi tüske Sir Christopherben a Vodafone-on belüli új rend miatt.

Gent rövid időn belül a második áldozata a Vodafone felsővezetésében tetten érhető hatalmi átrendeződésnek – Peter Bamford marketingigazgató múlt heti távozása sokkolta a mobiltársaságot.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés