Hirdetés

Ismét a vércukorszint mérés a téma

Ezúttal a Samsung Galaxy Tech Forumon került elő az optikai szenzor koncepciója, a gyártó elvileg már dolgozik a projekten.

Hirdetés

Az optikai szenzorral történő, noninvazív vércukorszint mérés olyan feladat a gyártóknak, amit egyelőre nem sikerült megugrani, a legfejlettebb okosórák is csak a vérnyomásig és a testösszetételig jutottak, az EKG egyre elterjedtebb, a véroxigénszintet pedig már a filléres aktivitáskövetők is regisztrálják (több-kevesebb sikerrel). A Samsungról és az Appleről viszont lehet tudni, hogy "érdekli" őket a téma, Tim Cook például már 2017-ben erről beszélt a glasgowi egyetemen.

Most pedig a San Joséban megrendezésre került Samsung Tech Forumon került elő ismét a téma. A Samsung Mobile eXperiance Business Digitális Egészség részlegének rangidős alelnöke, Dr. Hon Pak árulta el, hogy a team nagy erőkkel dolgozik a testbe való behatolás nélkül megvalósított, folyamatos glükózszint monitorozáson, bár a technológia bemutatásának időpontjára vonatkozóan még csak házszámot sem tud mondani. Dr. Pak egyébként tavaly pont ilyentájt, pont ugyanebben a témában nyilatkozott a Bloombergnek, idén annyi előrelépés látszik, hogy elvileg már folyamatban van a fejlesztés.

Előzmények