Az Intel és a Nokia nemrég stratégia együttműködési megállapodást kötött, és a Linux alapú megoldásaik harmonizálása is célkitűzésként szerepelt, vagyis a Nokia által dédelgetett Maemo és a Moblin a jövőben egyre több közös megoldást használhat majd. Az elsősorban internettáblákhoz, netbookokhoz és Intel Atom alapú telefonokhoz szánt új Moblin 2.1 felület a mai kor igényeinek megfelelően számos közösségi widgettel a fedélzetén, vezérlőpaneles megoldással érkezik, mely a párhuzamosan futó alkalmazások között is kényelmes váltást tesz lehetővé. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a Linux alapokon nyugvó Moblin 2.1 mikortól lesz elérhető, de várhatóan erre is hamarosan fény derül.
Intel: Bemutatkozott a Moblin 2.1
Azóta történt
-
VMware: Két operációs rendszer egy mobilon
A VMware egyszerre kíván két operációs rendszert futtatni mobilokon.
-
LG GW990: 4,8 hüvelykes érintőkijelzővel
A kisebbik dél-koreai gyártó mutatta be a világ első Intel Moorestown alapú készülékét.
-
Közös bejelentésre készül a Nokia és az Intel
A Nokia és az Intel közös bejelentésre készül a jövő héten kezdődő Mobile World Congress alkalmával.
-
MeeGo: Összeolvadt a Maemo és a Moblin
Az Intel és a Nokia partnerségének új állomásaként egységes Linux platformot jelentettek be.
Előzmények
-
Nokia: Maemo modellek szolgáltatói igények szerint
A finn gyártó hivatalosan is cáfolta a Maemo Linux alapú N900 szolgáltatói testreszabásának tiltását.
-
Megérkezett a Meamo 5 alapú Nokia N900
A finn óriás bemutatta az OpenGL ES 2.0 3D grafikus gyorsítóval és 600 MHz-es ARM Cortex-A8-cal szerelt Maemo 5 alapú telefonját.
-
Nokia és Intel együttműködés született
Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a Nokia és az Intel, mely célja a jövő hardveres és szoftveres platformjainak megteremtése.
-
Intel Medfield-alapú okostelefonok 2011-ben
Az Intel a Moorestown platformot követő Medfiled megoldásról is elárult pár részletet.