Így fut a BlackBerry Passporton az Android

Hirdetés

Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani arról, hogy az androidos vonalra is áttér a BlackBerry, hiszen jön a "Venice" kódnéven fejlesztett készülék, illetve úgy tűnik, hogy az eddigi modellekből is lehet zöld robotos változat. Utóbbit bizonyítja az a rövidfilm, ami most a legnépszerűbb videomegosztó oldalra került fel, hiszen bemutatják benne a Passportot és a Passport Silver Editiont, ám nem BB OS-sel, hanem Lollipoppal a fedélzeten. Betekintést nyerhetünk így egy kicsit a rendszersebességbe, illetve a Play Áruház és a gyorsbeállítások részleg működésébe.

A BlackBerry tehát tényleg rajta van azon, hogy saját szoftvere mellett a Google-féle megoldással is elkápráztassa a népet, nem kizárt, hogy előbbi megy majd az üzleti szegmensnek, utóbbi pedig a végfelhasználói, vagyis a fogyasztói szektort célozza majd meg. Az első androidos készülékre a hírek szerint még október-november környékéig várni kell, de e kanadai gyártó már az IFA kiállításon bejelentést tehet, így több információt is megtudhatunk majd a jövőben bemutatkozó újdonságokról.

Előzmények

Hirdetés