Mondták, hogy menjünk időben, mert sokan lesznek, és aki nem fér be, az kint marad. Oké, gondoltuk, ehhez képest annyira megcsúsztunk, hogy Bocha kezdés után pár perccel libbent be karizmatikus sziluettjével a nézőtérre, de én sem sokkal korábban foglaltam el egy helyet valahol a fenti karéjban. A helyszín a Templedom nevű aréna volt Berlin kellős közepén, ez alapvetően egy kerek épület meglehetősen magasra törő tetőszerkezettel, elég jellegzetes hely.
[+]
Egyébként Bocha járt jól, miután már javában játszott élőben egy zenekar Samsung eszközökkel a színpadon nem akart osongatni jobbra-balra, hanem lecsapódott az első olyan székre, amin nem ült senki. Ezt pedig sikerült úgy megválasztania, hogy tőle jobbra ült a komplett Samsung-vezérkar, balra pedig az az operatőr, aki az online közvetítés kulcsfigurája volt. Ha van egy kis mersze, akkor egy óvatlan pillanatban beleordítja a kamerába, hogy "Mobilarena, yeah!", de ez csak utólag merült fel kézenfekvő lehetőségként.
A Samsung három műsorvezetővel állt neki a prezentációnak, miután DJ Lee, az elnök elmondta azt a mondókát, amit konkrétan bármilyen élethelyzetben és közönség előtt valószínűleg képes lenne előadni innovációról, a technológia nagyszerűségéről és a Samsung eltökéltségéről. Utána egy furcsa összetételű trió vezette végig a közönséget a termékeken, ebből két fickó a Samsungnál volt nagykutya, a harmadik személy pedig Rachel Riley volt, aki egy brit televíziós karakter, mindenféle műsorokban felbukkan és leginkább arról híres, hogy meglehetősen csinos. Végig körülbelül ez is volt a ráosztott szerep, triviális dolgokat kérdezgetett álnaivan, hogy aztán a két samsungos arc reflexből tudjon szuperfrankó funkciókat mutogatni koreai eszközökön, amelyek egy csapásra megoldják Rachel problémáit.
Szépen csordogált a műsor, jött a Note 4, aztán az Edge, mutogatták az okosórát, sokszor volt taps, amiről hamar kiderült, hogy Bocha mellől indul jellemzően, és nem a balján ülő operatőr dobta el a kamerát, hogy a tenyerét csapdossa. A közönség két ponton élénkült meg, mindkétszer akkor, amikor Swarovski kristályokkal kidekorált hátlapok és óraszíjak jöttek szembe a kivetítőn 20 x 10 méteres méretben.
Bocha és én is utólag úgy gondoltuk, hogy John Carmack fellépése volt a csúcspont. Nem azért, mert olyan roppant szórakoztató dolgokat mondott volna, nem is a meglehetősen statikus előadásmódja miatt, hanem csak az, hogy eljött, ott volt és ebből lehetett tudni, hogy az Oculus tényleg komolyan veszi a Gear VR-t. Carmack egy akkora karakter nekünk, mint Sid Meier, vagy mint mondjuk az Apple-hívőknek Jobs. Ők zsenik és kész.
Viszonylag kellemetlen jelenet volt ugyanakkor, hogy amikor már a Gear VR-ról is mindent lehetett tudni, akkor a közönség egy jelentékeny része nem túl észrevétlenül elkezdett masszívan elszállingózni, mert jött értük egy busz, konkrétan a Sony-tól, hiszen a japánok rendezvénye pont egy órával a Samsung bulija után kezdődött és nem volt túl közel. Inkább Messe. És mint nemrég megtudtam, korábban az volt a terv, hogy a koreai bandázás kettőkor rajtol, csak aztán - nem ismert okok miatt - egy órával csúsztatták, ez pont elég volt ahhoz, hogy rálógjon a másik, sokakat érdeklő eseményre. Nálunk ez nem okozott gondot, mert Legendd képviselte az oldalunkat, így aztán ott tudtunk maradni megnyomkodni az újdonságokat, hogy aztán szépen hazametrózzunk és a meglehetősen oldschool kapun és lépcsőházon megközelíthető hajlékunk ölelő melegéből feltoljuk az anyagokat.
