Hirdetés

IFA blog: Elsőbálozó a Keletiből

Még kedd délelőtt is fel-alá rohangált a csapat, hogy a 17:35-kor felszálló berlini gépen minden szükséges felszerelés meglegyen (kamerák, állványok, mikrofonok, kábelek, meg ami ilyenkor szokásos), aztán végül a reptéren ütközött a banda időben, ahogyan kell. Felhőtlen nyugalommal haladt a sor a poggyászfeladás procedúrája felé, amikor is kiderült, hogy a csapat legifjabb tagja olyan laza természetességgel hagyta otthon a személyijét, mintha csak az uzsonnáját felejtette volna a konyhaasztalon.

Nevezzük meg a jóképességű főszereplőt: szentkuti11 még sosem volt nemzetközi kiállításon, az IFA az első ilyen kiruccanása, erős kezdés, mondhatni. Persze volt még egy kétségbeesett kísérlet, hogy majd az ősök mintegy 30 perc alatt kiérnek Ferihegyre a hiányzó okmánnyal, de ez maximum helikopterrel lett volna megoldható, úgyhogy a fiatalember párás szemekkel nézett az elszálló repülőgép után.

Szentkuti11 helye a repülőgépen.
Szentkuti11 helye a repülőgépen. [+]

A tettrekész attitűd, Berlin hívogató ígérete, a kiállítás izgalma azonban vészmegoldásban öltött kisvártatva testet, hősünk célba vette a mostanság nem a nyugalom szigetének tekintett Keleti pályaudvart és nem sokkal később már a kezében is volt a jegy, amely némiképp hosszabb utazást vetített előre, mint az a bő egy órás repülőút, amit a tapasztaltabb harcosok átéltek, de este kigördült a szerelvény, rajta szentkuti11-gyel, miután átverekedte magát egy komolyabb kontingenst kitevő, jellemzően szír társaságon.

Ákos kimaradt egy kellemes hangulatú esti sörözésből.
Ákos kimaradt egy kellemes hangulatú esti sörözésből. [+]

A srác konkrétan végigaludta az utat és tényleg odaért reggel 9-re a Hauptbahnhofra, hogy aztán semmitől sem zavartatva magát egy olyan alapos, körültekintő és lassú tusolásba torkolló készülődéssel hívja fel magára ismét a figyelmet, amely azzal az eredménnyel zárult, hogy a Mobilarena csapatának Acer sajtóeseményre igyekvő munkatársai ezügyből fakadóan rendesen el is késsenek. Szentkuti11 hivatalos névjegye egyébként az utazás napjára készült el, nos, máris letette az asztalra.

Az IFA 2015-re való kijutásunkat az Alcatel One Touch támogatta.

Előzmények

Hirdetés