Bár a korábbi években nem mindig sikerültek különösebben jól a Sony munkatársaival folytatott interjúink, idén töretlen lelkesedéssel állítottunk kameránk elé Diana Hernandezt, aki a vállalat Product Marketing Programme Managere. Sajnos a marketing nem az a szó, amit az interjúalanyainknál különösebben kedvelünk, szerencsére ezúttal nem kaptunk olyan szintű mellébeszélést, mint amire korábban már volt szerencsénk ráfutni, de sajnos azt sem tudtuk meg, hogy a vállalat szerint pontosan mire is elég 2 GB RAM egy csúcskategóriás okostelefonban.
Hirdetés
IFA 2015: Interjú a Sony egyik termékmarketinges menedzserével
Azóta történt
-
Sony h.ear on (MDR-100AAP) teszt
Kimondottan stílusos fejhallgatót próbáltunk ki a japán gyártótól: eleinte szkeptikusak voltunk, de árkategóriájában még a hangminőségével is versenyképes hangkeltőről beszélünk.
Előzmények
-
IFA 2015: Kezünkben a Sony Xperia Z5 és Z5 Compact
Berlinben a Z-család három taggal bővült, ebből kettőt mi is lencsevégre kaptunk, így látható, miben változtak a telefonok külsőleg és szoftveresen.
-
Interjú: van-e jövője a Walkmannek és a Blu-raynek?
Hogyan látja az iparág legfontosabb termékeinek, technológiáinak sorsát a Sony?
-
Sony Xperia Z4 Tablet - a maximalista
A japánok ultravékony táblagépe minden földi jóval meg lett áldva az IP68-as védelemtől kezdve a QHD-s kijelzőn át Bluetooth billentyűzetig, az árazás viszont nagyon erős lett.
-
Sony Xperia M4 Aqua - szűkre szabott búvárruha
Az új felső-középkategóriás Xperia a Z3 méreteivel, nyolcmagos rendszerchippel és IP68-as védelemmel kecsegtet, a belső tárhely viszont igencsak kevés.
- Honor Magic8 Pro - bevált recept kölcsönvett hozzávalókkal
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Ennyit dobott egy telefon gyártási költségén a memóriakrízis a Xiaomi szerint
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- LEGO klub
- Huawei Watch GT 6 és GT 6 Pro duplateszt
- Spórolós topik
- Napelem
- További aktív témák...

