HTC One M8: a türelem Android M-et terem

Hirdetés

Mióta a HTC hivatalosan is bejelentette a One M9-et, amin már a Sense 7 operációs rendszer fut, a tavalyi csúcsmodell tulajdonosai irigykedve várják azt a szoftverfrissítést, ami számukra is elhozza majd a legújabb felületet. Korábban a tajvani vállalat hivatalosan is szót ejtette arról, hogy a csomag valamikor augusztus folyamán válhat elérhetővé, egy mostani Tweet szerint viszont erre a napra még várni kell, ráadásul nem is keveset.

A HTC termékmenedzsere, Mo Versi szerint ugyanis a Sense 7 majd csak az Android M frissítéssel együtt érkezik meg a One M8-ra. Figyelembe véve azt, hogy a legújabb zöld robotos rendszer az év további részében válik elérhetővé, ez még akár hónapokat is jelenthet, egyes források szerint valamikor 2016 legelején jelenhet meg az update-et jelző ablakocska. Az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy vajon a vállalat kihagyja-e az Android 5.1-es verziót, amit egyébként a One M9 épp mostanság kapott meg, vagy azért ettől nem kell félni az M8 tulajdonosoknak. Az új rendszer egyébként nem hoz számottevő változást, főleg apró hibajavításokra és egy kicsit jobb üzemidőre lehet számítani a telepítés után.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés