Újabb, a felsőbb régióba szánt okostelefonnal rukkolt elő a Huawei, mely egyik legfontosabb újítása, hogy immáron a kínai cég saját fejlesztésű K3V2 processzora köré épül. A Huawei Honor 2 az elődje után hatalmas előrelépést jelent, hiszen immáron egymagos helyett 1,4 GHz-es négymagos processzor teljesít benne szolgálatot, méghozzá 2 GB RAM és microSDHC kártyával tovább bővíthető 8 GB belső memória társaságában. Az Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó jövevény természetesen más téren is a piaci trendeket követi, vagyis 4,5 hüvelykes, 720 x 1280 képpontos kijelzőt, 1080p felbontású HD videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles BSI kamerát kapott. A Kínában már a hét második felétől előrendelhető Huawei Honor 2 ára 1888 jüan, vagyis nagyjából 66 000 forint körül alakul.
Honor 2 – négymagos processzor és HD kijelző
Előzmények
-
Újabb képen a Huawei Ascend W1
Sajtófotón is felbukkant a Huawei első Windows Phone 8 alapokon nyugvó okostelefonja.
-
Mobilarena TV: Huawei MediaPad 7 Lite
Mai adásunkban a Magyarországon napokban bemutatott Huawei MediaPad 7 Lite táblagéppel foglalkozunk.
-
Huawei Ascend P1 – komolyan kell venni
A Huawei P1-es készüléke vékony, elegáns, színes, korszerű, s bebizonyítja, hogy van helye a középkategória felső szegmensében.
-
Huawei Vision - itthon csak vízió marad?
Igen jól kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálattal, minőségi házban jött a középkategóriás okostelefon. Csak az ára…

Aktív témák
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Fotók, videók mobillal
- Le Mans Ultimate
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xbox Series X|S
- Battlefield 4
- További aktív témák...