Az első kémfotók után végül hivatalos sajtófotón is felbukkant a Huawei első Windows Phone 8 alapokon nyugvó okostelefonja, mely a HTC, a Nokia és a Samsung megoldásaitól eltérően az alsóbb árszegmensben indul hódító útra. A jövevény technikai fronton nem nevezhető túlságosan erős ajánlatnak, hiszen az előzetes információk szerint 4 hüvelykes, 480 x 800 képpontos megjelenítőt, elő- és hátlapi kamerát, 1,2 GHz-es kétmagos processzort, 512 MB RAM-ot, 4 GB belső memóriát és 2000 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A készülék idén várhatóan csak Kínában lesz elérhető kereskedelmi forgalomban, de jövőre világszerte a boltok polcaira kerülhet.
Újabb képen a Huawei Ascend W1
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Huawei
Azóta történt
-
Honor 2 – négymagos processzor és HD kijelző
Méretes megjelenítővel és villámgyors processzorral érkezik a Huawei visszafogottan árazott csúcsmodellje.
-
Bemutatkozott az Ascend D2
Öthüvelykes kijelzővel, négymagos processzorral és 13 megapixeles kamerával felvértezett óriásmobillal rukkolt elő a Huawei.
-
Jövőre debütál az Ascend W1
A Windows Phone 8 platform minimális követelményeit teljesíti majd a Huawei olcsó okostelefonja.
-
Ascend W1 – kékben és fehérben
Két különböző árnyalatban is a kamerák előtt pózolt a Huawei első Windows Phone 8 alapokon nyugvó mobilja.
Előzmények
-
Fotókon a Huawei W1
Lencsevégre kapták a Huawei mérsékelt árfekvésű, Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékét.
-
Huawei MediaPad 7 Lite - lájtos hétcolos
Az új Huawei tábla egy közepes hardverrel és 3G modemmel felszerelt, kompakt masina, melynek az árazása sajnos nem sikerült valami jóra.
-
Ascend W1 – csak novemberben?
Valószínűleg csupán egy-két hónap múlva debütál a Huawei első Windows Phone 8 készüléke.
-
Ascend W1 – egy hét múlva
Szeptember 25-én debütál a Huawei első Windows Phone 8 mobilja, az Ascend W1.

- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Motoros topic
- Elemlámpa, zseblámpa
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Google Pixel topik
- Mesterséges intelligencia topik
- E-roller topik
- Extra D betűvel jöhet GeForce RTX 5090D utódja
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...