Egyelőre nem sok információ áll rendelkezésre a júniusban debütáló új Apple készülékkel kapocsaltban, azonban néhány apró részlet kezd világossá válni. Az Apple iPhone jelenleg viszonylag alacsony felbontású videókimenettel rendelkezik, mely nem igazán teszi alkalmassá filmek tévén történő megjelenítésére. A PhoneNews értesülései szerint ez azonban hamarosan változni fog, ugyanis az Apple azt javasolta hivatalos viszonteladóinak, hogy szabaduljanak meg kompozit tévékábeleiktől, ugyanis hamarosan érkezik az új variáns, mely a kompozit jel mellett 720p és 1080i kimenettel is kecsegtet majd. Az új kábel és az új iPhone HD kimeneti funkciója egyértelműen jelenti, hogy az Apple TV háttérbe szorul majd, hiszen a telefon önmagában is képes lesz nagyfelbontású állományok lejátszására, ráadásul mindezt akár WLAN hálózaton keresztül streaming videó formájában is. A streaming forrása akár a számítógép, akár az iTunes is lehet majd, vagyis a telefon tárolókapacitása lényegében nem korlátozza az otthoni filmlejátszást.
HD kimenet az új iPhone-ban
Azóta történt
-
Elérhető a Quickoffice For iPhone
Hivatalosan is elérhetővé vált a Quickoffice iPhone-ra készített változata.
-
Apple iPhone CDMA hálózatokon
Az Egyesült Államokban az AT&T mellett jövőre a Verizon kínálatában is megjelenhet az Apple iPhone?
-
Apple iPhone 3.0 Szülői felügyelettel
Az új Apple iPhone szoftver várhatóan szülői felügyelet funkcióval is rendelkezik majd.
-
HD 1080p videó és 5.1-es hangzás mobilokba
A Renesas SH7370 segítségével a mobiltelefonok teljes felbontású HD videóanyagok és 5.1-es hanganyagok lejátszására is képesek lesznek.
Előzmények
-
Apple: Dinamikusan változó kezelőfelület
Az Apple új szabadalma a környezeti viszonyoknak megfelelően dinamikusan változtatná a megjelenő menüpontok, gombok és ikonok méretét.
-
MasterCard ATM kereső iPhone-ra
ATM kereső alkalmazást mutatott be a MasterCard Apple iPhone és iPod Touch készülékekre.
-
Elérhető az iPhone 3.0 béta 3
Fejlesztők számára elérhetővé vált az iPhone 3.0 béta 3 fejlesztői készlet.
-
App Store: Közel az egymilliárdhoz
Az Apple online boltjából közel egymilliárd alkalmazást töltöttek le illetve vásároltak meg.
Hirdetés

- Vége a gamer PC-knek? Cloud Gaming 2025-ben
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- Apple iPhone 17 - alap
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje
- Xiaomi 13 Pro - szerencsés szám
- Hobby elektronika
- EA Sports WRC '23
- Diablo IV
- További aktív témák...