A Samsung közleménye szerint a piaci premier óta több mint 5 millió Galaxy Note II talált gazdára, mely egyértelműen bizonyítja az óriásmobil kategória létjogosultságát. A nagyobb gyártók közül elsőként a Dell próbált szerencsét ebben a mezőnyben, ám a Streak a hatalmas mérete és tömege ellenére az akkori átlag okostelefonokhoz képest sem tűnt túlságosan előremutatónak. A Samsung egészen más aspektusból közelítette meg a mobilok és táblagépek közötti kategóriát, hiszen magas felbontású kijelzőt és többmagos processzort csomagolt egy minimális peremmel rendelkező vékony készüléktestbe, melyhez kapacitív tollat és ahhoz optimizált alkalmazásokat is adott. A recept úgy tűnik, hogy bevált, hiszen a frissített modell iránt még a korábbinál is nagyobb az érdeklődés, de azért nem éri el a Galaxy S III sikerét. A nagy méretű mobilok iránt tehát bőven van igény, bár ha valaki a legújabb technológiára vágyik, más esélye nem is nagyon van, hiszen az egy kézzel is jól kezelhető 4 hüvelykes kategóriát ma már minden gyártó középkategóriának tekinti.
Galaxy Note II – túl az ötmillión
Azóta történt
-
Jackie Chan és a két kijelzős kagyló
Népszerű filmsztár segítségével reklámozza a két hálózat egyidejű elérésére alkalmas dupla kijelzős Android kagylóját a Samsung.
-
Galaxy Note 6400 mAh kapacitású akkumulátorral
Asztali állványként is használható gigászi akkumulátorral rukkolt elő a Samsung csúcsmobilja számára a Mugen Power.
-
Olcsóbb Galaxy Note II a láthatáron?
Pletykák szerint alacsonyabb árfekvésű óriásmobilon és 13,3 hüvelykes táblagépen dolgozik a Samsung.
-
Galaxy Note 3 – 6,3 hüvelykes kijelzővel?
A Samsung óriásmobiljának jövőre érkező frissítése végleg elmoshatja a határvonalat a telefonok és táblagépek között.
Előzmények
-
Galaxy Note II – kétkártyás kiadásban is
Kínában debütált a Samsung hatalmas telefonjának két hálózat egyidejű elérésére alkalmas változata.
-
Galaxy blog: Leárazott alkalmazások Note II tulajdonosoknak.
Avagy a Samsung Apps újabb promóciója.
-
Samsung Galaxy Note II - kifinomult óriás
Ha valaki azt hitte, hogy a Galaxy S III nagy, akkor most le fog esni az álla. A Note 2 ugyanis óriási, ugyanakkor finom szolgáltatásokkal rendelkezik.
-
Galaxy Note II – osztott nézettel
Két alkalmazás egyidejű megjelenítését is lehetővé teszi a Samsung óriásmobiljának legújabb szoftverfrissítése.

- Microsoft Edge
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Kuponkunyeráló
- Arch Linux
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Milyen TV-t vegyek?
- sziku69: Szólánc.
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...