Hirdetés

EISA díjat kapott a HTC, a Samsung és a Sony

A hosszú éves hagyományokhoz híven idén is kiosztásra kerültek az EISA (European Sound and Vision Association – Európai Kép- és Hang Szövetség) díjak, melyek sorsáról 19 európai ország 50 technokrata magazinja döntött. Távközlési fronton az idei paletta kissé egyhangúnak tűnik, hiszen mindhárom díjazott készülék Android alapokon nyugszik, de szerencsére más-más gyártó munkáját dicséri. A zsűri szerint Európa legjobb telefonja idén a Samsung Galaxy S III lett, míg a legjobb közösségi funkciókért járó díjat a HTC söpörte be a One S Sense 4.0 felületéért. A „legzöldebb” mobilnak járó díjat idén is a Sony szerezte meg, hiszen míg tavaly az Xperia mini tűnt a leginkább környezetbarát okostelefonnak, addig ebben az évben ezt a címet az Xperia P kapta meg.

 

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia U - a kis herceg

    Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.

  • Samsung Galaxy S III - csúcstámadás

    Régóta várta a szakma a Samsung aktuális csúcsgépét. Túl régóta, ezért aztán nem is tud minden várakozásnak megfelelni.

  • Sony Xperia P - fémtestvér

    Az Xperia S kistestvére spéci kijelzővel és alumínium borítással érkezik a boltok polcaira, árban viszont még kissé húzós.

  • HTC One V - legenda csak egy one

    A korábbi Legend formatervére építkezik a HTC új készüléktriójának legolcsóbb tagja, amely így sem egy filléres termék. Viszont egyedi.

Hirdetés