Az egy éven át korlátlan számú zeneszám letöltését kínáló Nokia Comes with Music közel sem olyan népszerű, mint ahogy azt a finn óriás remélve volna. Ennek oka nem magában az alapötletben, hanem a kivitelezésben keresendő, hiszen a legtöbb országban csak kártyafüggetlenül lehet hozzájutni a CWM mobilokhoz, ráadásul az eredetinél több tízezer forinttal drágábban. A szolgáltatókkal való megállapodás a sikerhez igen fontos lenne, noha számos távközlési cég saját maga is kínál hasonló letöltő megoldást, így a konkurens szolgáltatással elég nehéz érvényesülni. Az angol T-Mobile viszont nem így látja, hogy hivatalosan is bejelentette, hogy piacra dobja az ezüst színű Nokia 5800 XpressMusic CWM modellt, méghozzá az eredeti változathoz hasonlóan teljesen ingyen, ha az ügyfél legalább havi 30 angol fontos előfizetés mellett dönt. A korlátlan zenei letöltést nélkülöző változat egyébként már 15 angol fontos konstrukció esetén is ingyenes.
CWM az angol T-Mobile-tól is
Azóta történt
-
Előrendelhető a kapacitív kijelzős Nokia X6
Már előrendelhető a november közepén érkező 32 GB belső memóriával és 3,2 hüvelykes kapacitív nHD kijelzővel szerelt Xseries X6.
-
Rihanna streaming koncert élőben a Nokiától
A Nokia, Island Def Jam Music Group és a Universal Music Group International együttműködése révén a világ bármely részéről megnézhető Rihanna Rated R albumának élő bemutatókoncertje.
-
Érkezik a Nokia X6
Még a héten piacra kerül a finn óriás első kapacitív kijelzővel szerelt, korlátlan zeneletöltést kínáló multimédiás csúcsmodellje.
-
Nokia 5230 Nuron: Ovi szolgáltatások Amerikában
Az Egyesült Államokban elsőként a T-Mobile ügyfelei érhetik el a teljes Ovi Store és igyenes Ovi Maps szolgáltatást ártámogatott készülék segítségével.
Előzmények
-
CWM: Mindössze százezer előfizető
A MusicAlly értesülései szerint rendkívül gyengén muzsikál a finn óriás korlátlan zenei szolgáltatása.
-
90 napos CWM hosszabbítás ingyen
A Nokia bizonyos esetekben ingyen meghosszabbítja az egy éven át korlátlan zeneletöltést kínáló szolgáltatásának előfizetését.
-
Nokia X6 16GB: CWM nélkül?
Az angol Expansys már felvette a kínálatába a csökkentett belső tárhellyel rendelkező Nokia X6 készüléket.
-
Nem terjed túl gyorsan a CWM
A korlátlan zeneletöltéssel kecsegtető Comes with Music az Egyesült Államokban 2010 előtt nem lesz elérhető.

- Le Mans Ultimate
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xbox Series X|S
- Battlefield 4
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Intel Dual Core 2000 felhasználók barátságos offolós topikja
- EAFC 25
- Tőzsde és gazdaság
- iPhone topik
- További aktív témák...