A Galaxy S5 egyik nagy dobása a Samsung saját fejlesztésű ISOCELL szenzorának használata, mely a hagyományos BSI moduloknál akár 30 százalékkal több fény befogadására képes. Az ETNews beszámolója szerint a dél-kroeai vállalat a kameramodul optikáját is lecserélte, mely immáron öt helyett hat lencséből építkezik. A jóval karcsúbb, és ezzel együtt sérülékenyebb lencsék sorozatgyártása és összeszerelése azonban kissé problémásnak tűnk, mely miatt a gyáregység kihozatala az eredeti szint 20-30 százalékát is alig éri el. A gyártási nehézségek mellett a Samsung számára komoly fejtörést okoz a nyomtatott áramköröket gyártó részlegét ért tűzkár is, melyek miatt egészen biztosan nem tudja majd kielégíteni a Galaxy S5 iránti igényeket.
Csúszik a Galaxy S5 premierje
Azóta történt
-
Készül a Galaxy S5 Neo
A Samsung SM-G750 jelű modellje lehet az idei S-szériás csúcsmobil „lebutított” változata.
-
Galaxy S5 Zoom – belső optikával
Készüléktestből kiemelkedő lencserendszer nélkül érkezik a Samsung csúcsmodelljének fotocentrikus kiadása.
Előzmények
-
Galaxy S3 Slim – bejelentés nélkül érkezett
A Samsung Brazilíában dobta piacra a két generációval korábbi S-szériás csúcsmodelljének karcsúbb tudású változatát.
-
A Galaxy S5 ISOCELL kamerájáról
A BSI szenzoroknál harminc százalékkal nagyobb érzékenységű kamerával érkezik a Samsung idei csúcsmobilja.
-
Galaxy blog: Extrák a Galaxy S5 mellé
Számos előfizetés és kedvezmény jár a Samsung új csúcsmodelljéhez.
-
Samsung Galaxy NotePRO - etűdök gépzongorára
Óriástablet a Samsungtól, minden benne van, amit tudnak, ennek megfelelően mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk érte.

Aktív témák
- BestBuy topik
- Nintendo Switch 2
- ASZTALI GÉP / ALKATRÉSZ beárazás
- Túraautó topik
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Formula-1 humoros
- Okos Otthon / Smart Home
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- 24 Hours of Le Mans
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- További aktív témák...