A Barcelonában megrendezett Nokia World 08 alkalmával jelentette be a Nokia, hogy befejezte a Symbian akvizícióját és ugyanitt mutatta be az Nseries sorozat legnagyobb tudású tagját, a Symbian Series 60 platform köré élülő Nokia N97 szupermobilt. Ezen légkörben talán kissé furcsán hatott Ukko Lappalainen, a Nokia piacokért felelős alelnökének a Reuters számára adott nyilatkozata, mely szerint a finn gyártó hosszútávon igen komoly alternatívaként tekint a Linuxra a csúcskategóriás mobiljaiban. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az Android platformban nem látnak semmi olyat, amitől az jobb lenne mint például a Maemo Linux. Igazából nehéz megítélni, hogy a Nokia mennyire tekint a Linuxra úgy, mint telefonokhoz szánt platform, bár az nem kérdéses, hogy a szintén Nseries sorozathoz tartozó internettáblái Maemo Linux köré épülnek.
Csúcskategóriás Nokiák Linux alapokon
Azóta történt
-
Elérhető a Maemo 5 SDK alfa változata
Ugyan messze még a végleges verzió, de a Maemo 5 SDK első ftesztváltozata már elérhetővé vált.
-
Újabb céget vásárolt a Nokia
Egy berlini magáncég felvásárlásával számos téren javulhat és gyorsulhat a Nokia Maps.
-
Készül a Linux alapú Nokia Sparrow
Az ARM Sparrow megoldása köré épülő Linux alapú Nokia jövevény inkább internettábla mintsem netbook.
-
Ubuntu Linux Nokia intenettáblákra
Immáron elérhető az Ubuntu 9.04 telepítőkészlet Nokia N800 és N810 internettáblákra.
Előzmények
-
Egymásnak esett a Google és Symbian
A San Franciscóban megrendezett Open Mobile Summit alkalmával komoly szópárbajba keveredtek a nyílt forráskód körül kardoskodó mamutcégek.
-
Hatalmasat nőtt az okostelefonok piaca
Az Apple ötszörös bővülés után már második az okostelefonok piacán, míg a Symbian előnye fokozatosan csökken.
-
HSPA Nokia internettábla a láthatáron
Újabb részletek láttak napvilágot a Maemo Linux 5 operációs rendszerrel kapcsolatban.
-
Fring Nokia internettáblákra
Megjelent a Fring legújabb Linux-alapú Nokia készülékekre szánt változata.

- iPhone topik
- Home server / házi szerver építése
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Az Apple bemutatta az iPhone 17-et
- Milyen TV-t vegyek?
- A britek kormánya megnézte, hogy mire jó a Microsoft M365 Copilot
- LG LCD és LED TV-k
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Most Kína tiltotta ki a nemrég exportengedélyt kapott AI gyorsítókat?
- OLED TV topic
- További aktív témák...