Az Apple iPhone számára ezidáig két ok miatt nem lehetett emulátorokat fejleszteni: egyrészt, mert azok harmadik fél szerzői jogait sérthetik, másrészt mert az Apple fejlesztői licencszerződése szerint tilos olyan szoftvert készíteni, mely más forrásból származó kódrészletek végrehajtására alkalmas. Az első hivatalosan is elfogadott Commodore 64 emulátor ugyanakkor rendelkezik minden szükséges engedéllyel és tanúsítvánnyal ami magának a készüléknek az emulálásához szükséges, ugyanakkor elvileg továbbra is ellentmond az Apple fejlesztői direktíváinak a külső kódrészlet futtatásával, ám ennek ellenére immáron 4.99 dollárért elérhetővé vált az App Store-ban. Az emulátor sajnos nem rendelkezik BASIC fordítóval és saját forrásból származó C64 programok végrehajtására sem képes, ugyanakkor az alkalmazáson belül lehetőség nyílik újabb Commondore 64-re írt alkalmazások megvásárlására és letöltésére is.
Commodore 64 emulátor iPhone-ra
Azóta történt
-
Super Nintendo emulátor Nokia N900-ra
A finn gyártó nemrég bejelentett Maemo 5 alapú készülékére is elkészült a Super Nintendo emulátor.
Előzmények
-
App Store: Másfél milliárd letöltés egy év alatt
Az Apple online alkalmazásboltja iránti kereslet folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.
-
Nintendo DS és PS emulátor iPhone-ra
Az új iPhone 3G S készülék 600 MHz-es processzorán villámgyorsan üzemel a Nintendo DS és PlayStation emulátor.
-
App Store: Túl az egymilliárd letöltésen
A rendkívül sikeres online boltból mindössze kilenc hónap alatt egymilliárd alkalmazást töltöttek le.
-
Commodore 64 emulátor Series 60-ra
A retro játékok szerelmeseinek különleges csemege lehet a FrodoS60 Commodore 64 emulátor.