Elindultunk. Időben. Kiértünk a reptérre, a mi gépünk volt idén az első, ami elhagyta a 2B-t. Igazából a világon semmi érdekfeszítő nem történt velünk, utazunk, mint sokadszor, ráadásul már most tudom, hogy mit hagytam otthon. Ez három dolog: egy mini tripod, egy Thunderbolt-Ethernet átalakító és egy Dension Car Dock. Még jó, hogy ez mind ki volt készítve a NE HAGYD ITT asztalra.
Ferihegyen még arra is volt időnk, hogy csocsózzunk egyet. Bocha jobban ébredt, mint én, legalábbis az eredmény ezt igazolja. Ő úgy döntött, hogy még otthon vesz egy utazó fejpárnát, én meg gondoltam, hogy ez majd a Heathrow-n olcsóbb lesz. Francokat, ugyanaz a kínálat, csak drágábban, viszont megnéztem az ő párnácskáját és inkább vettem egy eggyel combosabbat, amiből nem tűnik el a levegő. Ezzel el is ment mondjuk 30 percem, mert ennyi időt vett igénybe, hogy az ötös terminált keresztbe-kasul végigjárjam és konstatáljam, hogy gonosz kapitalista-imperialista árkartell van a reptéri boltok között. Majdnem tíz font, legal robbery.
Londonban egyébként pont olyan idő van, mint amilyennek Londonban minden alkalommal lennie kéne a hiedelmek szerint. Mocskos, ködös-felhős, szürkés, esős massza az egész, lőttem is egy képet a már leszállt repülőnk ablakából, ami jól visszaadja a hangulatot. És ez az elmúlt órákban egy jottányit sem változott, de igazából most aztán pont nem érdekel, Vegasban 17 fok van, Los Angelesben pedig 25. És napsütés.
Egyébként Bochával az utolsó üléssorra kaptunk jegyet. Ez egy szempontból biztos jó: nem rúg hátba a térdével senki. Két szempontból viszont szar: nem lehet hátradönteni az ülést és rögtön mögöttünk van a két klotyó. Megfigyeltem, hogy ezeket egy ideig mindenki kínosan kerüli, senki sem akar az első utas lenni, aki feláll és a figyelmet magára vonja hátravonul, hogy aztán mindenki értesülhessen róla, hogy ő bizony intézi a kis és nagyobb dolgait. De ő megtöri a jeget, onnantól folyamatosan járnak ki a népek, és ezért nem jó hátul ülni, állandóan ott várkoznak egymásra az ülésünk mellett, csapkodják a klotyóajtót, a gépről pedig tutira mi szálltunk le utolsóként. Nem mintha bárhova is siettünk volna, még úgy is rengeteg időnk maradt, hogy a T3-ról a T5-re kellett átbuszozni.
Nem ígérjük, hogy azonnal megírjuk, ha beesünk végre Vegasba. Az egyrészt még innentől számítva 10-11 óra múlva esedékes, másrészt magyar idő szerint hajnali 4 óra lesz, olyankor a kutya sem olvassa az internetet. Meg hát a fene sem tudja, hogy nem szippant-e be minket azonnal a kaszinófőváros forgataga... a Budapest-London járat légiutaskísérője Bocha jegyére ránézve csak ennyit mondott: oh, you're going to make some money, right?
