Hirdetés

CES blog: Bog és Bocha menni Amerika

Január 6-án nyit, 10-én zár a CES, a Las Vegasban megrendezésre kerülő Consumer Electronic Show, röviden CES. Felkerekedünk és kimegyünk, hogy a fényűző kaszinók városából tudósítsunk az eseményről. Egyikünk sem járt még az Atlanti Óceán másik felén, úgyhogy igen nagy várakozással tekintünk az utazás elé, ha pedig már ott vagyunk, akkor rá is dobunk néhány napot és kicsit hamarabb kiugrunk, hogy ne csak a kiállítást lássuk, hanem a környéket is.

Biztos volt már jónéhány olvasónk arra, nekünk azonban minden új, ráadásul meglehetősen későn sikerült döntésre jutnunk abban, hogy igen, tényleg elrepülünk a világ másik felére, ezért aztán mindent rohamtempóban kell elintézni egy olyan környezetben, amit nem ismerünk. Az MWC-re (Barcelona) már rutinosan ugrunk ki minden évben, ott pontosan tudjuk, hogy hol, mennyiért, milyen szállást szeretnénk foglalni, hol a kiállítás, merre vannak az érdekességek, hogyan járnak a metrók és mit érdemes enni. Itt viszont tiszta lappal ébredünk - csak kicsit későn.

Első feladat a repülőjegy. Mivel úgy hírlik, hogy Vegasban gyakorlatilag kizárólag szállodák és kaszinók vannak, ezért nem az volt az első, hogy hajlékot keressünk, hanem az, hogy egyáltalán odajussunk. Azt gondoltuk, hogy biztos elképesztően sokféle útvonalon és légitársasággal lehet eljutni Vegasba, ami minden bizonnyal így is van, csak éppen most már meglehetősen kevés a szabad jegy, legalábbis akkor, ha nem akarunk fejenként milliókat áldozni erre a célra. Mi nem akartunk, úgyhogy őrült keresgélésbe kezdtünk, magyar és nemzetközi oldalakon variáltuk a dátumokat, egyszer már meg is volt papíron minden, de amikor arra került a sor, hogy perkáljunk, akkor kiírta a felület, hogy bocs, de változott az ár és betolt rá egy háromszoros szorzót. Anyátok, mondtuk Bocha pajtással az airtickets.com felett görnyedve, ment tovább a keresgélés. Aztán majdnem bedobtuk valami fekete lyukba a zsetont, egy egészen proper oldal (Govolo) nagyon kellemes árakon kínált utakat, de csak kicsit kellett utánaolvasni, hogy kiderüljön, hogy az esetek csekély százalékában lesz a bepengetett lóvéból konkrét repülőjegy is.

Így aztán maradtunk hazai vizeken és az IBUSZ oldalán foglaltunk, méghozzá úgy, hogy kinyírtuk a szilveszterünket, lévén 1-én, reggel 8-kor fogunk felszállni. Ez volt árban és utazási időben a legkedvezőbb lehetőség, minössze egy darab, londoni átszállással. Na, ez megvolna, lássuk a beutazási engedélyünket, amit online kell kitölteni, ha már chipes útlevele van az embernek (ezt az előírást teljesítettük). Válaszoltunk idétlen online kérdésekre, hogy sem korábban, sem jelenleg nem veszünk részt népirtásban és kémek sem vagyunk, online ki kellett fizetni 14 dollárt, s amint ez megtörtént, rögtön megkaptuk az "approved" státuszt, ami nem azt jelenti, hogy terrorista külsőnk miatt nem fordítanak minket vissza a reptéren azonnal. Mert erre nincs garancia.

Ezt követte a CES regisztráció, nem volt egy nagy kunszt, leszámítva, hogy titulust kellett választani és bár végül a "Mr." mellett tettük le a voksunkat, de erősen csábító volt a legördülő lista utolsó eleme: "The Honorable". Azért ezt elvállaltam volna a badge-en. A szervezési folyamat végére maradt a szállás, amely egyáltalán nem volt könnyű menet, mivel a normálisabb helyek már mind fullosak voltak, ugyanakkor nem akartunk túl messzire sem kerülni a kiállítás helyszínétől ezért a "Strip" negyedben nézelődtünk. Igen, itt van kábé minden, ami Vegasban lényeges, magyarán az összes kaszinó. Olvasgattam mindenféle felhasználói visszajelzéseket és már vagy a harmadik böszme nagy szálloda oldalát csuktam be azért, mert többen is megírták, hogy a zárt szobából lopták el a cuccaikat, amikor rábukkantam egy - a többihez képest - röhejesen olcsó, egy szintes, külső lépcsőn át megközelíthető, motelszerű képződményre, ami közvetlenül az MGM mellett található. Nocsak, valószínűleg itt sem perfekt a security, de majd visszük mindig magunkkal az elektronikai motyókat (noti, kamera, telefon), viszont két duplaágy, ingyen net és kulturált fürdő van a létesítmény szobáiban, ami nekünk kvázi elég, mellesleg olyan lesz a kecónk, mint amiben Dexter is lakik.

Eddig tehát itt tartunk. Naná, hogy az a terv, hogy elugrunk Los Angelesbe, no meg a Grand Canyon felé is, ha már Vegas, legyen kövér, de pillanatnyilag örülünk, hogy túl vagyunk a "kötelező" részeken, lesz hol aludni, odajutunk, visszajutunk és a kiállításra is beengednek minket. Most elkezdjük szervezni a szakmai programot, sajtótájékoztatók, vacsorák, egyebek, van már néhány meghívásunk, többek között a Huawei nemzetközi PR-ja már írt is levelet, ami már csak azért is fontos, mert a kínai gyártó segítségével tudjuk megoldani, hogy a CES-ről élőben, a helyszínről tudósítsunk. Költséghatékony és hasznos tippeket szívesen fogadunk a fórumban, s természetesen ez a blog végig üzemelni fog, rengeteg képpel és backstage beszámolóval szeretnénk valamit átadni abból a hangulatból, amiről még magunk sem tudjuk, hogy milyen.

Azóta történt

Hirdetés