Január 1-én reggel 6:30-kor egyikünk nem sem volt kisimult a feje. AliceWake ezen áldozatos munkával és jelentős értéket képviselő szépészeti termékportfólióval hatékonyan tud segíteni, mi Ákossal csak laposakat pislogtunk, amikor kicsekkoltunk a hotelből és vártuk a reptéri transzfert a bőröndökkel. De szerencsére nem egy repülőre szálltunk, hanem az AirTrain nevű magasvasútra, amely a Hertz autókölcsönzőhöz szállította a bandát. Itt pedig a "Nissan Rouge or similar" helyett egy Jeep Compass lett a jutalmunk, amely persze egy Fiat igazából, de úgy néz ki, mintha amerikai lenne. És a célnak speciel tökéletesen megfelelt.
Gépsárkány [+]
Bevackoltunk magunkat, beütöttük a Waze-be az esti szállást, megjött az információ, hogy akkor 955 kilométert fogunk ma haladni, aztán kisvártatva kiderült, hogy van Android Auto a fedélzeti rendszerben, szóval befigyelt a Spotify is hamar. És elindultunk a 101-es úton délre, mentünk egy csomót, aztán át kellett verekedjük magunkat az 5-ös útra, amely átverekedés véletlenül a San Luis Reservoir mellett zajlott és ez megért egy megállást.
[+]
Utána roppant sokáig mentünk az 5-ös úton, majd egyszer csak éhesek lettünk, amit ismét egy Denny's segítségével oldottunk meg, majd megint mentünk sokat, kissé megkarcoltuk a Sziklás-hegység déli részét Tehachapi érintésével (itt tankoltunk elég olcsón), aztán ránk esteledett, de még mindig mentünk. Útközben írtam Booking.com-on Patty-nek, aki a Pahrumpban biztosította a szállást, ő pedig válaszolt, hogy ha 9-ig odaérünk, akkor még személyesen is tudunk találkozni, különben csak egy kódot kapunk a szobánkhoz. De odaértünk, Patty pedig idén is egy tündér volt (én két éve egyszer már megszálltam itt), kedves, segítőkész, hatékony, miközben szerintem már elmúlt 70.
[+]
Másnap reggel jött a jutalom az előző napi vezetésért (amit amúgy Ákos tolt le egymaga), indultunk a Death Valley-be, de a városban még megreggeliztünk a Johnny's nevű helyen (két embernek is elég lett volna a fejadagunk ebédre), Brigi kedélyesen elcsevegett a hely előtt pöfékelő local öregurakkal (micsoda váratlan fordulat), aztán végre húztunk is a Völgybe. És én már voltam itt talán háromszor is összesen, de ezt a helyet nem lehet megunni, ráadásul a két kollegának ez volt a Death-Valley-beavatás, celebrálva általam, szóval tökre érdekelt, hogy mit fognak hozzá szólni. AliceWake mondjuk bazi beteg lett előző nap reggelére, szóval ő inkább szipogott, orrot fújt, krákogott és laposan pislogott egy ideig mindenféle szólás helyett.
Dante's view lezárva [+]
Ezen nem segített, hogy a lelkesen beharangozott Dante's view megtekintés elmaradt vízmosás miatt (road closed), úgyhogy a Zabriskie pointtal kezdtük a közelebbi ismerkedést, ami első benyomásnak általában megteszi. És úgy látszódott, hogy nem csalódtak az arcok a szélfútta homokkő sziklák látványán, pláne hogy közben elhintettem, hogy az eredeti Star Wars néhány jelenetét is itt forgatták.
[+]
Aztán zúztunk tovább a Furnice Creekre, itt van a látogatóközpont, plusz a hőmérő, amin 56,7 Celsius fokot mértek 1913. július 10-én, ezzel beállítva a Földön valaha mért legmelegebb hőmérsékletet, amit aztán megdöntöttek már itt-ott, de azért mondhatjuk, hogy meleg. És erre nem cáfolt rá az a 20-22 fokos hőmérséklet sem, amit már rövidujjúban értékeltünk.
[+]
Innen pedig elzúztunk a Badwaterhez. Ez egy nagyon érdekes pont, mert az egy dolog, hogy ez az USA legmélyebben fekvő pontja tengerszint alatti 86 méteres "magasságával". És relatív ritka, hogy tényleg van is itt víz, télen egy picit gyakoribb, jártam már itt máskor is, de ennyi vizet még nem láttam benne, ami még mindig nem sok, mert szinte sík a terület alja, ezért ami tónak látszik, az inkább egy nagyon vékony vízréteg, amire kábé cipővel is rá lehet sétálni, hogy aztán kivételes hangulatú képek szülessenek.
[+]
A föld itt nagyon sós, ezért az elpárolgó víz nagyon jellegzetes, geometrikus mintázatot hagy maga után, ami a Badwater egyik jellegzetessége. Igazából meglehetősen sokat kell sétálni a parkolótól addig a pontig, ahol már tocsog az ember lába a vízben, de egyrészt ebben az időjárásban ez egyáltalán nem megterhelő, másrészt pedig a táj látványa miatt az ember oda sem figyel, hogy hány ezer lépést tesz meg (oda-vissza olyan 6-7 ezer), mert annyira lenyűgöző a terület. Videó:
Visszafele végigautóztunk az Archer's Palette felé kiépített úton, majd naplemente közeledtével elmentünk homokdűnéket nézni. Plusz mászkálni rajtuk és köztük, ez itt meglehetősen fehéres színű homok, formára abszolút dűne, de közelről nem annyira, mert annyi ember közlekedik rajtuk, hogy gyakorlatilag nincs érintetlen része, mindenhol lábnyomok vannak, persze így sem volt rá panaszunk.
[+]
Majd ezt követően Ákosnak előhozakodott a nagy vágyával, hogy ő óhajt legalább egy képet, amin a semmi közepén végigfutó aszfaltcsíkon ül/áll/fekszik/ugrál/mereng, vagy bármi mást csinál, de egyenes legyen az út, ne legyen rajta forgalom és okvetlenül szerepeljen a fotón. Ilyen útszakaszt pedig pont tudtam, mert a Scotty's Castle felé vezető rész évek óta le van zárva, szóval arra nem sokan autózgatnak el, de mi nyilván igen, úgyhogy csináltunk egy nagy rakás fotót.
[+]
A napot pedig az Alien Center nevű, meglehetősen szürreális egységben zártuk, amely benzinkút és shop egyben, alapvetően az Area 51 közelségére alapozva, de Brigi ezt a témát kedveli, szóval hagytuk érvényesülni, amelynek hozadéka a lenti képen látható készség lett.
[+]
Aztán persze vissza Patty-hez, hiszen elég hamar beesteledik, mi még AliceWake-kel bementünk a so called belvárosba, tankolni, gyógyszertárba menni, kaját hozni (Panda Express), meg estére venni némi bort, hiszen végre úgy tudtuk ütemezni az alvást, hogy azt nem kell korán megindítani, lévén másnap "csak" át kell autóznunk a Zion mellé a másik szállásunkra. Nyilván másképp alakult, de erről majd a következő bejegyzésben...
