Hirdetés

Hirdetés

CES blog: Zion minket is megvett kilóra

Tavaly a Bone, Legendd és Tech2 Laci trió vállalt be egy kanyontúrát, mi egy tök másik utat jártunk végig, de ugyanolyan extázisban jöttünk vissza a szállásra, mint a másik három csirkefogó.

Ott engedtük el a történetünk fonalát, hogy kivégeztük a Death Valley-t — legalábbis a lehetőségeinkhez mérten. És csak annyi dolgunk volt elvileg másnap, hogy a három órányi autózással elérhető szállásunkra átguruljunk, ez pedig Leedsben van, közel a Zion Nemzeti Parkhoz. De hát Ákosnak volt egy ragyogó ötlete, hogy ha már csak ennyit kell közlekedni, akkor közlekedhetnénk többet is akár, beillesztve a programba egyéb megnézendő dolgokat. Így is történt, egy Hoover Dammel akartunk melegíteni, majd egy Valley of Fire-rel folytatni. Aztán persze ez sem teljesen sikerült, egyrészt eltököltük reggel az időt, másrészt pedig a Hoover Damnél olyan tömegnyomor volt, amire nem számítottunk, szóval ott is elcsúsztunk.


[+]

Harmadjára jártam itt, ennyi embert még nem láttam, az autópályától a parkolóig tömött sorban álltak az autók, magán a gáton is őrült zsúfoltság volt, ez persze a Hoover Damet semennyire nem hatja meg, áll ott rendületlenül a Colorado folyót felduzzasztva, noha tényleg látványosan csökken a vízszint, bár most azt mondják, hogy kicsit emelkedett.

Valley of Fire
Valley of Fire [+]

Mindenesetre még mindig lenyűgöző építmény, mögötte pedig odakeletkezett Amerika legnagyobb mesterséges tava, a Lake Mead, amely körül rögtön egy rekreációs terület is létrejött, ezen tekeregtünk végig, mielőtt ráfordultunk a Valley of Fire parkra, amely a meglehetősen ütős formájú, vöröses szikláiról nevezetes, de konkrétan kettő egész perccel azután értünk oda, hogy eltűnt a nap valami hegy mögött, pedig nagyon igyekeztünk. Brigi volt legkevésbé csalódott, mert ő hőemelkedéssel tolta végig a napot, Ákosnak meg mondtam, hogy szerintem Zion kárpótolni fogja mindenért. Mindenért is.

Az a kis szürke házikó volt a hajlék
Az a kis szürke házikó volt a hajlék [+]

A szállásunk Leedsben volt egy lakókocsiparkban. Brittany egy kódot küldött az ajtóhoz, kicsit keresgéltük a hajlékot a vaksötétben, de aztán meglett és nagyon-nagyon oké, egy mobilház egészen kivételesen frankón megcsinálva. Minden hibátlan, minden működött, gyors WiFi, meleg víz, három ágy, fullos konyha, mindez 12 négyzetméteren, egy kis csoda, tényleg. A Walmartban vettünk estére kaját, dumálgattunk, videót vágtam, cikket írtunk, szóval idilli volt az egész.

[+]

És aztán eljött a nap, amit egyelőre az utazásunk fénypontjának tekintünk. Zion egy kevésbé ismert kanyon, pedig nem hogy nem rosszabb, mint a Grand Canyon, hanem sok szempontból jobb is, rengeteg fantasztikus túraútvonalat nyújt, több napra elég programmal és egészen kivételes látvánnyal. Bone és a többiek tavaly a Narrows vizes túráját csinálták meg, ez nálunk kiesett, mert egy hőemelkedéses Brigit nem úsztatunk meg egy két fokos patakban, szóval azt mondtuk, hogy legyen akkor hegymászás.


[+]

Bemelegítésnek ugyebár autóval behaladtunk a parkba (a szálláshoz tartozott egy ingyenes belépő is), előbb végigmentünk a szerpentinen és a kivilágítás nélküli alagút után letettük a gépkocsit, majd laza fél óra alatt lenyomtuk a Canyon Overlook túrát, ami nem mondható megterhelőnek, viszont kivételesen jó kilátással ajándékoz meg a végén. Ott hüledeztünk, hogy ez a Zion milyen gyönyörűséges, de hát tök fogalmatlanok voltunk még, mert a folytatásban ennél csak jobb helyeken voltunk.

[+]

Ez pedig az Angel’s Landing túra. Zion alapvetően úgy néz ki (ellentétben a Grand Canyonnal), hogy az ember lent van és körülötte meredeznek az óriási sziklák. Ha föntről szeretnék letekinteni, akkor van ugye a már említett Overlook, vagy néhány tényleg combosabb túra, ami valahová felviszi az embert. Az Angel’s Landing ilyen, ha azt mondom, hogy 8,6 kilométer hosszú, akkor az szinte nevetséges, de ha hozzáteszem, hogy ezen a távon 458 métert emelkedik, akkor az már megint egy másik kategória.

Itt még sima ügy volt minden
Itt még sima ügy volt minden [+]

Eleinte tök fürgék voltunk, de aztán jött a sziklás hegy lába, onnantól pedig elég kaptatóssá vált a történet, ugrottak le a ruharétegek (mert annyira azért nem vagyunk nyeretlenek, hogy ne készüljünk réteges öltözettel ilyesmire).


[+]

Úgy éreztük, hogy baromi sokat mentünk már felfelé, a kilátás is egyre jobban alakult, amikor szembejött egy magyar csapat (négy fiatal), tök kedvesek voltak, mondták, hogy már félúton vagyunk. Megörültünk, de most vagy direkt ezzel akartak biztatni, vagy teljesen fals kalkulációt produkáltak, de az nem félút volt, hanem ötödút.

Mondjuk, hogy félúton ez volt a látvány
Mondjuk, hogy félúton ez volt a látvány [+]

A kaptatós rész után volt egy kis egyenes terület, aztán megint őrült meredeken indult meg az út, de valahogy azt éreztük, hogy ennek a tetején már a végpont vár minket, szóval itt is felmásztunk. Aztán jöttek le emberek, mondták, hogy már mindjárt vége, fel is értünk valahová, ahonnan már atomdurva kilátás adódott, de innen még mindig tovább kellett menni, immáron láncokba kapaszkodva.


[+]

Oké, ez is megvolt, vettem elő a kamerát, hogy jól rámondom, hogy királyak vagyunk és megcsináltuk, amikor Ákos körülnézett és kiszúrta, hogy itt egy kicsit ugyan megy még lefele az út, de utána nagyon durva sziklára visz még fel… szóval akkor már úgy voltunk vele, hogy rohadt ciki lenne nem megcsinálni, ha már eddig feljöttünk.


[+]

Szóval ennek is nekifutottunk, de itt már voltak extra nehezítések, nekem a tériszony, Ákosnak pedig a sima talpú cipője, ami az addigra jeges-havas-sáron felületen egyáltalán nem volt életbiztosítás. A Brigi meg csak ment, mint a gép.


[+]

Igen, azért itt-ott necces volt a dolog, mert a lánc tök hasznos, de voltak részek, ahova nem tettek, mert ott nem volt annyira meredek az út, csak éppen jeges. És az bőven elég, hogy az ember megcsússzon és bukfencezzen egy jó 300-400 métert lefelé, azt ritkán éli túl a bárki humanoid, később csekkoltuk, hogy hát igen, azért itt már előfordult, hogy valaki nem jött le élve.

[+]

De aztán végül felértünk. Ultradurván remek érzés, akkora májernek érzi magát az ember, mintha valami óriási tettet hajtott volna végre.


[+]

Csak hát le is kellett jönni, ráadásul nem lehetett teszetoszáskodni, mert elindult lefele a nap, az pedig Zionban elég gyors besötétedést és hideget garantál. Ákos pedig nem volt éppen a stabilitás mintapéldánya a totál nem erre a terepre való cipőjével, szóval Brigivel alul-felül, előtte-mögötte próbáltunk biztosítani, de Ákos nem egy szélfútta kissrác, ha megindul lefelé, akkor lavinaként sodor el mindhármunkat. De megoldottuk.


[+]

És amikor kicsit fájó térdekkel (helló, mindjárt 40 leszek!) visszaértünk a kocsihoz szürkületben, akkor eléggé fáradtak voltunk, de nagyon boldogok, még arra is hajlandóak voltunk, hogy Saint George-ig autózzunk egy üveg borért (mert Utah államban nem lehet akárhol alkoholt venni csak a State Liquer Store-ban), aztán olyat csicsikáltunk a minihajlékban, mintha nem aludtunk volna napok óta.


[+]

Frankó felvezetése volt ez a CES-nek, mert másnap már mentünk Vegasba, ez a bejegyzés pedig már az Excalibur hotel egyik szobájából íródik, tehát az utazás most standby állapotba kerül, jön a munka… de aztán folytatjuk!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés