San Diego állati jó helynek bizonyult két nap alatt. Ettől még lehet, hogy szörnyen rossz itt élni, csak mi nem vettük észre a mosolygós arcok mögött a segélykiáltásokat, de az első benyomások alapján az USA nyolcadik legnépesebb városa élhető helynek tűnt. Viszont eljött az idő, hogy lelépjünk a partról, mert ma indult az út vadregényesebb része, ami azt jelentette, hogy a következő állomás Yuma volt, és ha a kedves olvasónak maximum a börtönvonat jut eszébe erről a városról, akkor igazából abban nincs semmi meglepő, pláne semmi szégyellnivaló, más számottevőt nem lehet ugyanis elmondani a határ mellett fekvő, kábé 100 ezer fős városkáról. Van benne egy börtönmúzeum (ha már), ennyi.
[+]
Viszont oda is kell jutni és az már sokkal izgalmasabb. Több útvonal is kínálkozik, eredetileg a határ mentén csapattuk volna végig, de kiderült, hogy a hosszabb út a hegyeken át sok szempontból frankóbb. Mondjuk reggelizni érdemes volt megállni a Cuyamaca tó mellett, ahol azzal hirdette magát a hely, hogy itt van a világ legfaszább almás pitéje. Bementünk és kértünk kettőt és tényleg eléggé rendben volt, de azért a marketing mondhatni túlzott valamelyest. Viszont az egységet 1 db nő üzemeltette, aki igen magas fordulatszámon pörgött és persze kiderült, hogy honnan jöttünk, erre kétféle amerikai válasz volt eddig, vagy az, hogy "cool", de láthatóan fogalma sincs az embernek, hogy hol a fenében élünk mi, vagy a tényleges "wow", amikor viszont van. És a Cuyamaca tó mellett ritkán bukkannak fel a nyugdíjas horgászok között magyar turisták, a mi nénink is egyből ment elújságolni a konyhába, hogy a vendégek honnan érkeztek, amiből kiderült, hogy mégsem egyedül viszi a helyet, mert a pitét egy Hemingway-típusú arc gyártotta le, akit a lenti képen figyelmes olvasóink meg is pillanthatnak.
[+]
Következő állomásunk az Anza Borrego Desert Park. Semmi gond, ha nem mond ennek sem semmit a neve, én is reggel gúgliztam ki, hogy mit érdemes útközben megnézni. Hát ezt érdemes volt. Igen, ez egy sivatag, van a közepén egy jóindulattal is csak porfészeknek tekinthető városka (ahol a nyári hónapokban 44 fok van, biztos pihentető), ennek a szélén viszont akad egy visitor center, ahol egy nagyon kedves nő (Hungary? Cool.) több napnyi túrázási lehetőséget zúdított ránk 30 másodperc alatt, amelyek közül egy darabot választottunk, a Fonts Point nevűt, ahová 4x4 terepjáróval ajánlott feljutni és ott érdemes mászkálni. Pont volt nálunk egy Kia Sorento.
[+]
4 mérföld a homokos úton felfelé, tökre bírta az autó és persze mi is az autóban, mert remek volt a táj, felül pedig némi séta után tényleg olyan kilátást kaptunk, ami simán megért ennyi rallizást. Kissé a Zabriskie Pointra (Death Valley) emlékeztet a látvány, de annál talán cakkosabb a táj, nyilván csináltunk rengeteg fotót (fent), aztán jól megbeszéltük, hogy lehet ám képeket nézegetni, hogy hű, meg há, de igazából az ilyen táj jellegű betérdeléseket élőben kell átélni, mert akkor érzi az ember, hogy ő milyen kicsi. Fotón nem tud átjönni. 24 fok volt, amúgy, ha valakit érdekel (bár most otthon sincs olyan drámaian pocsék idő, ha helyes az infóim).
[+]
És aztán jött még egy néznivaló, a Salton Sea. Kalifornia legnagyobb tava. Még. Mert hát erősen apad, plusz olyan szennyezett, hogy már halak is alig élnek benne. Tök jó sztorija lenne, ha nem lenne ennyire átkozottul szomorú, egy kvázi ajándékba kapott természeti kincs hogyan lesz az enyészeté és hogyan tesszük tönkre. Részletek a videóban, ha el lehet vonatkoztatni attól, hogy mi a kerettörténet, akkor egészen szürreális a látvány.
Yumában aztán elmentünk vacsorázni. Elvileg a városka második legjobb éttermét lőttük be, mutatok egy képet:
[+]
Nem lehetett nem bemenni. Hangulatra nagyon oké volt, de amit hamburger fronton elénk tettek, annál itthon még az illegális nudistra strandon lakókocsiból, csalamádéval megküldött cucc is hatvanszor jobb. Mindegy, nem ez volt a lényeg, hanem hogy vegyültünk a lakossággal, meg hogy a pincér elkérte a nejem útlevelét, amikor kért egy korsó Budot. És ez a mozzanat még nekem is jól tudott esni.
