CES 2014: Megjött a Padfone mini

Hirdetés

Nem volt titok már egy ideje, hogy az ASUS az eddigieknél jobban fog a telefonos iparágra fókuszálni, ennek megfelelően Las Vegasban egy monitort, egy tablet-notebook kombinációt és négy telefont mutattak be. Ezek közül a Padfone mini mindenképpen kiemelkedik, hiszen itt nem csupán egy sima mobilról, hanem egy tabletté varázsolható eszközről van szó. A Padfone megért már két frissítést (a Padfone 2 után jött az Infinity), most pedig méretben változott a dolog, a mini ugyanis 4 inches telefont és 7 inches tablet-keretet nyújt.


[+]

A konstrukció már bizonyított, ugyanakkor kérdés, hogy ebben a méretben is van-e annyi értelme, mint nagyobban, ahol egyértelműen arról szólt a fáma, hogy az ember elrohangál a telefonnal, este, illetve munkában pedig egy 10 inches táblagépet kanyarít a készülékéből. Mindez azért is kérdés, mert az ASUS erre a 7 inches méretre már házon belül is adott választ, ez volt a Fonepad, ami egy 7 inches phablet volt. Az USA területén 250 dollárról indul az árazás, ez hazánkban tippünk szerint 80 ezer forintnál kevesebb sajnos nem lesz.


[+]

Ami a specifikációt illeti, a kis Padfone 4 inches kijelzőt kapott, amely WVGA felbontású, természetesen IPS panellel. Egy Intel Atom Z2650-es, 1,6 GHz-en pörgő processzor van belül, mellé 1 GB RAM-ot kapunk, a belső memória 8 gigányi, de microSD-vel bővíthető. A masina több színben is kapható, mi egy kékes árnyalatú darabot nyomkodtunk, de lesz fekete, fehér és piros is. A táblagépes kiegészítő ezúttal 7 inches, van benne egy 2100 mAh teljesítményű másodlagos akkumulátor, ami természetesen tölti a belerakott telefont.


[+]

A működési mechanizmus maradt a régi, hátul kell becsúsztatni a mobilt, roppant gyorsan megtörténik a kép átadása a tabletnek, amelynek felbontása 1280 x 800. Mivel nem csukódik ajtó a Padfone minire a dokkolás során, ezért mindkét tablettel és anélkül is látszik a kamera, amely 8 megapixeles. Az ASUS szerint az új PixelMaster kamera technológia rossz fényviszonyok esetén 400%-kal világosabb képet csinál, de ehhez lentebb csapja a felbontást. A másik kamerás okosság a visszatekerhetőség, ha ebben a módban van a kütyü, akkor a kereső elindítása után folyamatosan menti a képeket a készülék, a tényleges exponálás előtt pár másodperc visszanézhető és kiválaszthatjuk a legjobb képet.


[+]

A Padfone mini mellett debütáló többi készülékkel együtt vezeti be az ASUS az új felhasználói felületét is, amelynek ZenUI a neve. Ez teljesen átdolgozott designt kapott (a 4.3-as Androidra épül), ha rosszmájú lennék, akkor azt mondanám, hogy az iOS 7 ihlette meg kissé a tervezőket. Minden nagyon letisztult, a kezdőoldalon a következő fontos eseményeink látszódnak, vannak témák és minden gyári appot átrajzoltak a mérnökök. Hogy a gyakorlatban mennyire lesz majd jól használható az új interfész, az csak a teszt során derülhet ki, a látványvilággal azonban nincs gond.

A kis Padfone az itteniek szerint világszerte kapható lesz, remélhetőleg hozzánk is hamarosan megérkezik. Sikere nagyban függ majd a hazai árazástól, a 250 dolláros árra sajnos sok egyéb költséget is rá kell számolnunk, de nem kizárt, hogy mivel ez a fajta kialakítás konkurencia nélküli, ezért nálunk is lesz kereslet a Padfone minire.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • ASUS Padfone 2 - demokratikus átmenet

    Sokat finomodott a Padfone 2 elődjéhez képest, ez könnyebb használhatóságot, komolyabb hardvert és néhány korábbi extra kidobását jelenti.

  • ASUS PadFone - matrjoska baba

    Okostelefonból táblagép, táblagépből mini számítógép, három akkumulátor, két mag, külön, vagy egyben is - megérkezett az Asus PadFone.