Bsquare: Flash Android modellekre

Ugyan az Adobe hivatalosan is bejelentette, hogy gőzerővel dolgozik a Flash 10 platformon, mely okostelefonok és számítógépek számára is teljes értékű megoldást kínál, vagyis a tartalomszolgáltatóknak nem kell majd külön telefonra és külön számítógépekre optimizált animációkat és videókat készíteniük, hiszen azok módosítás nélkül is használhatóak lesznek mindkét célplatformon.

A Bsquare azonban úgy döntött, hogy nem várja meg az új szabvány megjelenését, és a jelenlegi Adobe Flash partformot teszi elérhetővé ARM alapú Android 1.5 operációs rendszerrel rendelkező eszközök számára, vagyis az új beépülő modul segítségével a cég partnerei fejlettebb böngészővel szerelt készülékekkel rukkolhatnak majd elő. A Bsquare Flash modulja végfelhasználók számára nem lesz elérhető, de várhatóan több gyártó is licencelni fogja majd a megoldást.

Előzmények

Hirdetés