Hirdetés

Bemutatkozott a Huawei P8 és P8 Max

Hirdetés

A Huawei az idei Mobile World Congress kiállításon nem mutatta be az új csúcskészülékét, ami sok bizakodásra adhatott okot annak fényében, hogy a vállalat amúgy egy pénzügyi szempontból nagyon erős évet tudhat a háta mögött. Ennek megfelelően nem is aprózták el az idei flagship modelljük, a Huawei P8 bemutatását, mintegy 700 újságírót trombitáltak össze, hogy ellátogassanak Londonba. Köztük minket is, ami már csak azért is örömteli, mert az angol fővárosban kivételesen jobb idő van, mint a magyarban.

Verőfényes napsütésből sétáltunk tehát be a rendezvényre, amelynek elején Richard Yu, a vállalat elök-vezérigazgatója beszélt a P-széria sikeréről, amelyet egyébként még 2012-ben indítottak el a Las Vegasban bemutatott P1-gyel, majd folytattak a P6-tal és a a P7-tel. Pár reklámfilm után a cégvezető elő is vette az újdonságot, amelynek nevét már előre tudni lehetett, de ami azt illeti, képek is szivárogtak ki róla. A különféle bemutatóvideók mennyisége és milyensége hamar egyértelművé tette az egybegyűltek számára, hogy az újdonságnál a dizájnra és a kamerára tették a hangsúlyt, ez egyébként nem meglepő, az elődöknél is ezek a területek voltak fókuszban.

Kevésbé elegáns módon a cég többször is elővette az aktuális iPhone-okat, többek között ezeken keresztül demonstrálták egyrészt az újdonságuk méretét (az 5,2 hüvelykes kijelzővel szerelt P8 a képeken alig tűnik nagyobbnak a 4,7 hüvelykes iPhone 6-nál), másrészt azt, hogy a konkurens Apple és Samsung csúcs-okostelefonokkal ellentétben a hátlap itt teljesen sík, nem emelkedik ki belőle a kamera. A P8 négy színben lesz elérhető, pezsgő, arany, szürke és fekete árnyalatokban kerülhet majd a boltok polcaira.


[+]

A kijelző 5,2 hüvelykes, a technológia ezúttal az IPS-NEO nevet viseli, méghozzá azért, mert a Huawei szerint a kontrasztarány 1:1500, ami kiemelkedőnek mondható. A felbontás Full HD, ez 424 ppi-s értéket jelent. A kínai gyártó az elsők között volt, ahol a bemutatón hangsúlyozták, hogy az előlap mekkora hányadát foglalja el a kijelző, ezt az értéket most sem titkolták el, esetünkben 78,3%-os.


[+]

A unibody készülékház nem megbontható, a SIM kártyá(ka)t oldalról lehet betenni. A telefon két szolgáltatói lapkát is fogadhat, a második nanoSIM helyett viszont microSD-t is betehetünk, ha tehát valakinek két kártyája van, akkor le kell mondania a memóriabővítés lehetőségéről. A legolcsóbb P8 16 GB-os belső tárhellyel rendelkezik, de elérhető lesz 128 GB-os változat is. A RAM mérete minden verzióban 3 GB lesz. Fontos apróság, hogy vízlepergető bevonatot kapott a telefon, ami ugyan nem helyettesíti az IP-szabványokkal mért vízállóságot, de szemerkélő esőben nem kell attól tartanunk, hogy becsurog a folyadék a készülékház belsejébe.


[+]

A burkolat alatt is akad érdekesség, az új fejlesztésű HiSilicon Kirin 930-as chipsetet kapja meg a készülék. Ez egy nyolcmagos, 64 bites megoldás, amely tartalmaz négy Cortex-A53-as magot 1,5 GHz-es órajelen, illetve négy Cortex-A53E magot 2 GHz-en járatva. A Cortex-A53E-nél az "E" betű az enhanced, azaz a továbbfejlesztett szó rövidítése, a lényeg, hogy a 28 nm-es csíkszélességgel készülő lapkák órajelét megemelték, s ehhez nyilván valamennyire bele kellett nyúlni a hangolásba. A GPU a Mali-T628 MP4, a Huawei szerint ez 100%-kal jobb 3D grafikai teljesítményt nyújt, mint amire a P7 volt képes. A rendszer az Android 5.0.1-es verziója, ezen ücsörög az EmotionUI 3.1-es variánsa.

Kifejezetten hangsúlyos a kamera. A 13 megapixeles szenzor mellett optikai képstabilizáció is dolgozik, a gyártó illetékesei megint az iPhone 6-hoz mérték ennek képességeit, szerintük a P8-ban levő modul 1,2 fokos mozgást tud kompenzálni, míg az Apple terméke csak 0,6 fokot tud. Makrót 4 centiméteres távolságból készíthetünk, ennél sokkal fontosabb azonban, hogy a Huawei szerint ez a világ első RGBW Imaging technológiát használó mobilos fényképezőgépe. A ma elterjedt digitális kameraszenzorok "színvakok", ezért a szenzorpixelek fölé egy piros, egy zöld vagy egy kék színszűrő kerül (az un. Bayer-szűrők), amelyek csak az adott hullámhosszú fényt engedik át a diódára, és a képfeldogozó egység (ISP) ez így keletkezett nyers információhalmazt egy algoritmus alapján dolgozza össze színes fényképpé. A fenti, RGB elrendezésű filter manapság a legnépszerűbb, pár éve azonban megjelentek olyan szabadalmak, amelyek az  fenti elrendezés mellé egy "fehér", vagyis átlátszó filtert is közbeiktatnak (RGBW), így az ilyen szűrővel ellátott szenzorpixelre több, hullámhossz szempontjából szűretlen fény jut, megnövelve a szenzor által befogott összes fény mennyiségét, ami este jöhet jól igazán, hiszen az apró szenzorokra amúgy nagyon kevés fény jut. Az RGBW elrendezés feldolgozásához fejlett és jól belőtt ISP kell, ezért kíváncsian várjuk, hogy a Huawei kamerája a gyakorlatban mire lesz képes. A gyártó 32%-kal világosabb nagydinamikájú és 78%-kal világosabb esti képeket ígér az RGB elrendezéshez képest.

A fényképező szoftverben sok beállítási lehetőség akad, állítólag olyan jó a HDR, hogy nappal szemben is lehet fotózni, de van hosszú záridős opció is, amivel látványos esti képeket lehet lőni. Az előlapi kamera 8 megapixeles, egy csomó slefie-vel kapcsolatos funkció van benne.

Egy sereg egyéb szoftveres extráról is szó esett, például ha a telefon több ismert WiFi-hálózatot is lát, akkor a "jobbat" választja, de hogy ezt miből ítéli meg, azt egyelőre nem tudhattuk meg. Van egy Knuckle Sense Technology fantázianevű újdonság is, ami a kijelző érintésével kapcsolatos, ha az ember az ujjpercével érinti meg a megjelenítőt, akkor ki tud jelölni szövegeket. Ennek egyelőre nem látjuk a gyakorlati jelentőségét, de majd a tesztelés során kiderül, hogy van-e különösebb értelme.

További apróság, hogy a tárcsázó automatikusan kiegészíti a számokat az országhívóval (ez jópofa), illetve van aktív zajszűrés is, ami a Huawei állítása szerint például a szélzajt 90%-kal csökkenti, a beszélgetési hangerőt pedig 58%-kal növeli, ha zajos helyen tartózkodunk. A sajtóesemény során egyébként kitért a gyártó arra is, hogy miért nincs a készüléken ujjlenyomat-olvasó, szerintük ha az ember keze nedves, akkor nem működik rendesen (érdekes, amikor a Mate 7-et bejelentették, akkor ilyesmiről egy kukkot sem szóltak), ezért inkább azt javasolják, hogy a kiegészítőként megvásárolható TalkBand B2-vel oldjuk fel a készüléket. Az akkumulátor annak ellenére 2680 mAh teljesítményű, hogy a készülékház 6,4 mm vékony, a cég szerint erős használat mellett is simán bírja egy napig, visszafogott működtetéssel ez két és fél nap is lehet.

Amikor már úgy tűnt, hogy lassan vége a prezentációnak, hirtelen előrántottak még egy telefont, ami a P8 Max nevet kapta. Ez nem véletlen, hiszen bár minden paraméterében megegyezik a P8-cal, két fontos dolog megnőtt: a kijelző mérete, amely így 6,8 hüvelykes, illetve az akkumulátor kapacitása, amely pedig 4360 mAh-s. Az így már a phabletek közé sorolható készülékről azonban úgy tudjuk, hogy hazánkban nem lesz kapható.

A végére maradtak az árak, a P8 499 eurós nettó áron érkezik 3 GB RAM-mal és 16 GB belső tárhellyel, a 64 GB-os arany verzió 599 eurón nyit. Ez nem kevés, de a P-széria általában a Huawei portfólióján belül is prémiumnak számít. A hozzánk nem érkező P8 Max 549 euróról indul, a kínálat csúcsa itt is a 64 GB-os verzió 649 euróért. Bár a prezentáció elején 128 GB-os verziókról is szó esett, az árazás kapcsán már ezekről nem tettek említést. A hazai piacra nagyjából egy hónap múlva jöhetnek az első P8-ak, addigra egészen biztos, hogy részletes teszttel is készülünk.

Hirdetés

Hirdetés

Azóta történt

  • Huawei P8 - nekik nem 8

    Erős csúcskészülékkel rukkolt elő a Huawei, amely a küllem és a kamerák tekintetében is megszorongathatja a riválisokat, ám hiba is becsúszott a gépezetbe.

Előzmények

  • „Ascend P8” előzetes érkezett

    Sok tény nem derül ki a Huawei friss weibós bejegyzéséből, mindenesetre a nyolcas szám és az akkumulátor jel sokat sejtet.

  • Kihagyhatja az MWC-t az Ascend P8

    A Huawei Ascend P8 – vagy csak Huawei P8 – a márciusi Mobile World Congress helyett lehet, hogy csak áprilisban, egy önálló eseményen mutatkozik be.

  • Huawei Ascend Y550 - 64 bit alsóhangon

    Komoly generációváltáson esett át a Huawei friss alsó-középkategóriása: Snapdragon 410, 4G modem, 1 gigabájt RAM, 2 megapixeles előlapi kamera és Android 4.4.4 a motorháztető alatt.

  • Huawei Ascend Mate7 - figyeljék a kezemet

    A kínai gyártó nem aprózta el az újdonságok bejelentését, a harmadik generációs Mate gyönyörű formatervet, kiváló hardvert és ujjlenyomat-olvasót kapott.

Hirdetés