Az iPad Air 2-nél is vékonyabbak lehetnek a Galaxy Tab S2 modellek

Az elmúlt hetekben már lehetett hallani hírmorzsákat arról, hogy a Samsung frissítené tabletes portfólióját, a Galaxy Tab S vonal ugyanis utódokat kaphat. A Super-AMOLED kijelzővel szerelt táblagépek örököseiről most egy kicsit bővebb információáradat látott napvilágot, mely szerint az újdonságok 8 és 9,7 hüvelykes változatban kerülhetnek forgalomba. Ez egyébként jelentős változásokat jelenthet a korábbi 8,4 illetve 10,5 inches variánsokhoz képest, ami előrevetítheti azt, hogy az Apple iPadekhez és a Google Nexus 9-hez hasonlóan 4:3-as képarányra térhet át a koreai vállalat is.


16:9-es képarányról 4:3-asra válthat a Samsung

Nem csak a Tab S2 modelljei kerülhetnek a boltok polcaira 4:3-as képaránnyal, hanem a Tab A és a Tab A Plus néven emlegetett készülékek is, bár egyelőre ezek mind meg nem erősített információknak számítanak. A megjelenők felbontása szintén kérdéses, ám az biztos, hogy más számokkal kell majd kalkulálnia a Samsungnak, bár a kiváló pixelsűrűséget minden valószínűség szerint megtartják majd. További pletyka, hogy a fém kerettel érkező Tab S2 kütyük az iPad Air 2-nél is vékonyabbak, körülbelül 6,1 milliméteresek lesznek, így tömeg szempontjából is légies masinákra lehet számítani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés