Az Android Q hivatalosan Android 10

Az új nevezéktan mögött komoly filozófia bontakozik ki, amihez új logó és betűtípus is jár.

Hirdetés

Ha nagyon cinikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy az Android tizedik főverziójánál döbbent rá a Google, hogy nincs elég betű az angol ABC-ben, pláne nem édességnév, amivel legalább még néhány évet kihúznak. Valószínűleg egyébként ez történt, de kifogástalan magyarázot, illetve magyarázatokat sikerült kiötölni, hogy a legfrissebb Android miért csak simán 10. Az Android Q hivatalosan ugyanis Android 10 néven kezdi meg pályafutását.

Például azért, mert az R és L egyes nyelvekben nem egyértelműen megkülönböztethető. Márpedig a Q után nyilván az R jön, vagyis jött volna, de nem jön. Mert félreérhető lenne, hogy az ember a Lollipop rendszerre gondol, vagy arra, ami majd jövőre érkezik. A Google szociális érzékenységét demonstrálandó, elismerte, hogy ugyan a mályvacukor (marshmallow) szerintük finom, de nem mindenhol népszerű édesség, a pite (Pie) pedig nagyon sok szubkultúrában egyszerűen mást, vagy mást is jelent. A felhasználók (jelenleg 2,5 milliárd) ezen információk alapján nem biztos, hogy egyértelműen el tudják dönteni, a legfrissebb rendszerrel dolgoznak-e vagy nem.

Továbbra is a társadalmi szolidaritás talaján, az android-zöldet is módosították. Az új logó új betűkészletből és az Android robot fejéből áll, ami lehet a felirat után, vagy fölötte. A betűk és az Android (a zöld robot) ívei összhangban vannak, a szöveg és a vizuális elem mérnöki precizitással harmonizál. Már, ha valakinek nem tűnt volna fel, akkor tolmácsoljuk a tervezők szándékát. A zöldet pedig több kékkel vegyítették. Aminek szintén jó oka van.

A színvaksággal és a szelektív színvaksággal élők között leggyakrabban a zöld-piros vakság fordul elő. A színskálát további árnyalatokkal egészítették ki, ami a legtöbb ember számára biztosan látható. Tételesen: android zöldnek nevezett smaragd (#3ddc84), kék (#4285f4), tengerész kék (#073042), narancs (#f86734) és rizsvirág (#eff7cf). Meg egy meghatározhatatlan babakék. Ezek a színek lesznek a hivatalos színkód részei.

Azóta történt

  • Android 10 bemutató

    Oda az édességes név, van viszont rendszerszintű sötét téma, (majdnem) teljes képernyős gesztusvezérlés, hajtogatható eszköztámogatás és a remény, hogy a frissítések gyorsabban jönnek – de érdekel ez még bárkit?

Előzmények

Hirdetés