Az Acer is Brew mobilon dolgozik

Hirdetés

Az Acer 2010-ben nyolc-tíz új mobiltelefon bemutatására készül, melyek között Androd és Windows Mobile alapú ajánlatok is lesznek, ám a legfrissebb értesülések szerint a gyártó Qualcomm Brew alapú hagyományos mobil bevezetésére is készül, mely a HTC Touch.B megoldásához hasonló lehet. Az Acer nemrég 30 fővel bővítette a készülék dizájnnal foglalkozó részlegét, melyek a korábban felvásárolt Mitac 4-500 fős részlegének munkáját segítik majd. A gyártó tervei szerint a fejlesztői létszáma 2010 során 750 főre bővülhet. Az Apple Brew alapú hagyományos készüléke az ST-Ericsson PNX6719 3G platformja köré épül majd, és az előzetes pletykák szerint a sorozatgyártást az Apple készülékeinek gyártásával foglakozó Foxconn végzi majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • HTC Smart: BREW alapokon

    Nevével ellentétben a HTC Smart nem okostelefon, hanem egyszerű Qualcomm BREW alapú érintőkijelzős mobil.

  • Indiában akar tarolni a HTC Smart

    Egymillió dolláros reklámkampány kíséretében kerül piacra a HTC első Qualcomm Brew platform köré épített mobilja.

Előzmények