Az ingyenes Android operációs rendszer számos gyártó fantáziáját megmozgatta, hiszen segítségével kisebb cégek is előállhatnak olyan ajánlatokkal, melyhez hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésre alkalmazások és extra szolgáltatások, ráadásul ezek fejlesztése és fenntartása nem terheli magát a gyártót, ugyanakkor ez az extra bevételtől való elesést is jelenti. A legfrissebb hírek szerint a Puma mobil mellett a Sagem egy Android alapú okostekefont is leleplez majd a közelgő Mobile World Congress alkalmával, melynek érdekessége, hogy a kaliforniai UPEK által szállított ujjlenyomat-olvasónak köszönhetően sokkal egyszerűbb használatot biztosít majd mint konkurensei, hiszen nem lesz szükség jelszavak begépelésére a billentyűzár feloldásákor, online fizetéskor, illetve banki szolgáltatások igénybevételekor sem. A fejlett biztonsági funkciókat felvonultató Sagem mobil várható ára és megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.
Android alapú Sagem ujjlenyomat-olvasóval
Azóta történt
-
Saját oldalt kapott a Puma mobil
A Sagem által gyártott Puma mobil a Mobile World Congress alkalmával hivatalosan is bejelentésre kerül.
-
Sagem SIMFi: WLAN router a SIM-ben
A Sagem Orga és a Telefónica új megoldása minden eddiginél egyszerűbbé teszi a telefonos internet használatát.
-
Sagem Cosyphone: Egyszerű használat idősebbeknek
A francia gyártó idősebb generációnak szánt mobiltelefonja a híváskezelés leegyszerűsítésére használja az NFC technológiát.
-
HP AirLife 100: Android és Snapdragon alapú „netbook”
Tíz órás üzemidővel kecsegtető, Android operációs rendszerrel szerelt „netbookot” mutatott be a HP.
Előzmények
-
Alcatel OT-980: Palm Pré és az Android találkozása
Android platform köré épített, Palm Pré külső vonásaisa emlékeztető csúszka készül az Alcatel műhelyében.
-
Robot: Kínai Android mobil 179 dollárért
A BlackBerry Storm köntösét viselő kínai mobil nyomott áron, de teljes Android rendszerrel a fedélzetén érkezik.
-
Fotókon az Android alapú Gigabyte mobil
Lencsevégre kapták a Gigabyte első Android 1.6 alapokon nyugvó GSmart készülékét.
-
Puma mobilon dolgozik a Sagem
A 2010-es FIFA World Cup alkalmából a német Puma is mobiltelefon kiadására készül, melyet a Sagem készít majd.

- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- OLED TV topic
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Építő/felújító topik
- Milyen routert?
- Nintendo Switch 2
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- További aktív témák...