A BenQ februárban bejelentette, hogy idén egyetlen új mobiltelefont sem fognak piacra dobni és úgy tűnik, hogy ezzel kapcsolatban nem is nagyon fognak változni a tervek. Jövőre azonban több Android alapú BenQ készülékre is számítani lehet, melyek között mobiltelefonok és netbookok egyaránt szerepelni fognak. A gyártó jelenleg csak korábbi fejlesztésű telefonok gyártásával foglalkozik, valamint mini notebookjait is Linux és Windows XP operációs rendszerrel szállítja.
Hirdetés
Android alapú BenQ készülékek érkeznek
Azóta történt
-
Fotón az Android alapú DELL modell
Kamerák előtt pózolt a Dell első Android alapú okostelefonja.
Előzmények
-
Garmin-Asus mobilok Android alapokon
A Garmin-Asus várhatóan 2010 elején mutatja majd be első Android alapú készülékét.
-
Tizennyolc új Android mobil idén
Még idén tizennyolc Android alapú mobil kerül bejelentésre és összesen húsz lesz a boltok polcain.
-
HTC Lancaster: Android alapú csúszka
A HTC legújabb Android alapú új QWERTY csúszkája elég gyenge kijelzőt kapott.
-
Sony Ericsson készülék Android 2.0 alapokon
Hivatalos megerősítést kapott, hogy a japán-svéd gyártó első Android alapú modellje a jelenleg fejlesztés alatt álló „Donut” platform köré épül majd.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Autós topik
- BestBuy topik
- Padavan firmware
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Synology NAS
- Láncfűrész topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Lenovo Legion Go: a legsokoldalúbb kézikonzol
- További aktív témák...