Hirdetés

Alternatív Hajtás blog: minden, amit a hibridekről tudni érdemes

Hibrid üzemű autónak nevezzük azt a gépkocsit, amelyben a hagyományos motor mellett elektromos hajtást és ehhez tartozó akkumulátort találunk. Már jó pár éve találkozhatunk ilyen autókkal az utcán, ma már egyáltalán nem számít kuriózumnak ez a megoldás, ám számos különböző változata és alfaja akad. Vannak konnektorról is tölthető hibridek, vannak olyanok, amelyeknél használat közben töltődik az akkupakk, létezik a "mild" hibrid fogalma is, de az sem mindegy, hogy milyen motorral párosítják az elektromos hajtást. Ma már szinte minden autógyár kínálatában található hibrid üzemű gépkocsi, hiszen az elmúlt években egyre tökéletesedett a technológia, fejlődtek az akkumulátorok és egyre több tapasztalatot szereztek a gyártók is az üzemeltetés kapcsán.

Az Alternatív Hajtás blogban a Porsche Hungaria e-mobilitás és alternatív hajtások projektmenedzserét, Kövi Róbertet kérdeztük arról, hogy mik az eltérések a különböző hibrid megoldások között, kiknek, milyen felhasználásnál lehet ez hasznos, illetve vajon meddig lehetnek még az utakon ilyen technológiával mozgatott gépkocsik. Megtudtuk, hogy miért elsősorban benzinmotorhoz párosítják az elektromos hajtást és azt is, hogy nagyjából mennyi az akkumulátorok élettartama.

Azóta történt

Előzmények