Hirdetés

A Xiaomi stabilan előzi a Samsungot

Az indiai piac éves összehasonlításban 1%-ot zsugorodott a harmadik negyedévben, ami még így is 40,4 millió leszállított készüléket jelent. Ebből 12 millióra a Xiaomi márkajelzés volt szitálva, amivel a kínai gyártó immár negyedik negyedéve stabilan az első helyen áll, a tavalyi megegyező időszakhoz képest 32%-kal jobb eredménnyel.


[+]

A Samsung teljesen elveszítette vezető pozícióját (23%) Indiában, a második helyet azonban tartja. A 11%-kal harmadik Vivótól azért még nem kell tartania. A Micromax pedig úgy került képbe 62%-os növekedéssel, hogy Cshattíszgarh állam rendelt öt millió készüléket, amelyeket főiskolások és nők fognak megkapni, darabját 34 dollárért. A döntés mögött leginkább az állt, hogy a Micromax hazai gyártó. Feltehetően a tervezett vámszabályozással a külföldi gyártókat is arra fogják ösztönözni, hogy a gyártást Indiában folytassák.


[+]

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés