Hirdetés

A Vodafone állásfoglalása a roamingdíjakról

Az Európa Parlament által megszavazott roaming rendelettervezetet az Európai Unió illetékes miniszterei ma megszavazták, így június 29-én hatályba léphet az új roaming tarifákat szabályozó rendelet. A Vodafone előfizetői számára a változás elsősorban abban fog testet ölteni, hogy az eddig is elérhető kedvező roaming tarifa, a Vodafone Passport mellett az ügyfeleknek lehetőségük lesz egy további, szabályozott feltételek mellett kialakított tarifacsomagot is igénybe venniük. Az új tarifa vonzerejét csökkentheti, hogy a már 2005 óta elérhető Vodafone Passport csomag az ügyfelek többsége számára kedvezőbb feltételeket jelent, mint az új tarifa.
A Vodafone eddig is piacvezető volt abban, hogy jó árakat és választási lehetőséget biztosítson a roamingoló ügyfeleinek. A Vodafone ügyfelei már átlagosan 40 %-kal kevesebbet fizetnek az ügyfelei roamingolás során, mint azt egy évvel ezelőtt tették. A Vodafone Passport szolgáltatása, ahol kapcsolási díj megfizetése után az utazók az otthoni tarifáikon telefonálhatnak az ügyfelek többsége számára mindig is jó, kedvező ajánlat volt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy ma már több mint 12 millió ügyfél használja világszerte a Vodafone Passport tarifát. Tavasztól minden Európai Uniós országban, június elejétől pedig már nem csak az EU országokban, hanem Horvátországban és Törökországban is igénybe vehető.
A szabályozás részletesen meghatározza, hogy mely ügyfeleknek milyen módon kell a szolgáltatóknak biztosítaniuk a szabályozott tarifa alkalmazásának lehetőségét. A rendelkezés várhatóan június 29-én lép hatályba. A Vodafone - az Európai Unió előírásnak megfelelően - legkésőbb egy hónappal a hatályba lépést követően minden ügyfelének felajánlja, hogy az új tarifa, illetve egyéb piaci roaming tarifák (pl. Vodafone Passport) közül választhasson. A választási igények beérkezésétől számított további 1 hónapon belül (legkésőbb augusztus 29-től kezdődően) aktiválja az ügyfeleknek a szolgáltatást. A Vodafone jelenleg vizsgálja annak lehetőségét, hogy az előírt dátumoknál hamarabb vezesse be az új tarifát. A Vodafone azon ügyfeleinek, akik még a szabályozás életbe lépése előtt a Vodafone Passport-ot választották, nem kell semmit tenniük, annak érdekében, hogy változatlanul kihasználhassák a tarifa előnyeit.
Az új tarifacsomag díjszabásaival kapcsolatban leghamarabb június 29-én tud a Vodafone végleges tájékoztatást adni, mivel a 2007-es díjakat a kihirdetéskor, azaz a június 29-én érvényes Európai Központi Bank árfolyamán kell átszámítani forintra. A Vodafone a szabályozás miatti esetleges bevételkiesést nem kívánja más tarifáinak emelésével kompenzálni. Azt reméli - és a Vodafone Passport bevezetésével szerzett
tapasztalata alátámasztja ezt a várakozást -, hogy a forgalomnövekedés kompenzálja majd a roaming díjak csökkenését.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés