A T-Mobile nem fizet, inkább perel

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerint a T-Mobile nem a határozatának megfelelően járt el a más mobilhálózatokból érkező hívások végződtetési díjainak megállapítása során, ezáltal a júniustól szeptemberig tartó időszakban közel 900 millió forint jogosulatlan árbevételre tett szert, amivel megkárosította a többi szolgáltatót és a fogyasztókat. A Hatóság ezért történetének legsúlyosabb bírságát, 150 millió forintot rótt a mobilszolgáltatóra – a többi szolgáltatóval történő elszámolás kötelezettsége mellett.

A T-Mobile azonban nem szándékozik sem az NHH-nak, sem a többi mobiltársaságnak fizetni, inkább bíróságon támadja meg az NHH-határozatot.

Az egyik értelmezni tanítana, a másik számolni

A T-Mobile álláspontja szerint a vita alapját képező júliusi NHH-határozatot többféle módon lehetett értelmezni. Ezen állításukat alátámasztja, hogy azt mindhárom hazai mobilszolgáltató eltérően hajtotta végre. A T-Mobile éppen a hibákra és pontatlanságra tekintettel – és persze gazdasági érdekeitől hajtva – augusztusban bíróság előtt támadta meg az NHH ezen döntését. Más kérdés, hogy az abban foglaltakat – a bíróság ellenkező értelmű döntéséig – azért végre kellett volna hajtania, és ezek eredményét meg kellett volna jelenítenie árképzésében. A T-Mobile szerint ez meg is történt, ezért perel – az NHH szerint meg nem, ezért büntet.

A T-Mobile arra hivatkozik, hogy a Hírközlési Hatóság júliusi határozata az átlagár megállapításánál volt pontatlan. Átlag alatt ugyanis részletes meghatározás hiányában számtani átlagot kell érteni – ajánlja az NHH figyelmébe egyebek között a Magyar Értelmező Kéziszótárat a T-Mobile válaszlevele. A társaság azt is kifogásolja, hogy a júliusi határozat a számítás módszertanát sem tartalmazta.

Hogy mikorra várható végső döntés, és egyáltalán eljut-e tárgyalótermi szakaszba az ügy, az még számos tényezőtől függ. Mindenesetre derűs fejezete lenne a hazai jog történetének, ha valóban egy független magyar bíróságnak kéne kimondania, hogy az NHH kötelessége a T-Mobile-t megtanítani átlagot számolni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés