Az okostelefonok hajnala óta a Nokia mindig is kiemelkedő figyelmet fordított a telefonos képalkotás minőségének javítására, mely érdekében szenzor- és optika-beszállítókkal együtt dolgozott a hardver és képfeldolgozó algoritmusok tökéletesítése érdekében. A hosszú távú Carl-Zeiss együttműködési megállapodás meghosszabbítása mellett a finn cég nemrég a Scalado akvizícióját is sikeresen befejezte, mely látványos megoldásai így a Lumia sorozat exkluzív szolgáltatásai lehetnek. A tegnap bemutatott Lumia 925 tökéletes alkalomnak ígérkezett az új részleg Nokia Smart Camera nevű alkalmazásának leleplezésére is, mely később a korábbi modellek számára is elérhető lesz. A gyorsan egymás után elkészített 5 megapixeles képekből dolgozó szoftver olyan trükkökre képes, mint az alábbi videón is látható dinamikus jelenet rögzítés, arccsere, mozgó tárgyak eltávolítása vagy a zajszegény éjszakai felvételek készítése, mely mellett néhány olyan képi hatás is elérhető, mintha a kép készítője folyamatosan követne egy gyorsan mozgó tárgyat vagy személyt, noha valójában épp az álló háttér kerül elmosásra. A Nokia közleménye szerint az 1 GB belső memóriával szerelt modellek 10 darab 5 megapixeles fotóból dolgoznak majd, míg az 512 MB RAM-mal szerelt készülékek csak 1 megapixeles végeredmény előállítására lesznek képesek, és csupán 7 fotóból dolgozhatnak. A lehetőségek bemutatása érdekében néhány béta szoftverrel és prototípus hardverrel készült felvétel is megtalálható alant.
A Nokia Smart Camera működéséről
Azóta történt
-
Lumia 925 – 32 GB-os változatban is
A német szolgáltatók kétszeresére növelt belső memóriával dobják piacra a Nokia fémből, üvegből és polikarbonátból építkező Windows Phone 8 készülékét.
-
WP blog: reklámfilmen a Lumia 925
Megérkezett az első reklámfilm a finnek újdonságáról.
-
Lumia 925 – Superman kiadásban is
A Batman témájú Lumia 920 után a Nokia egy újabb szuperhőst választott a következő Windows Phone 8 csúcsmodell népszerűsítéséhez.
Előzmények
-
Megérkezett a Lumia 925
Antennaként funkcionáló alumínium peremmel, üveg előlappal és polikarbonát hátlappal érkezik a Nokia mindössze 139 grammos Windows Phone 8 csúcsmodellje.
-
Nokia készülékbejelentés Londonban
A finn gyártó nagyszabású sajtóeseményt hívott össze, hogy okostelefonos kínálatának bővítéséről tájékoztassa a nagyérdeműt.

Aktív témák
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- Milyen légkondit a lakásba?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- OLED TV topic
- Autós kamerák
- Nintendo Switch 2
- Az Xbox égisze alatt oldaná meg a PC-s játékosok legnagyobb gondját a Microsoft
- S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- További aktív témák...