A Nokia felvásárlását tervezi a Microsoft?

Eldar Murtazin, a Mobile-Review oldal főszerkesztője szerint a Microsoft és a Nokia a következő hetek során megkezdi a tárgyalásokat a finn gyártó telefonos részlegének akvizíciójáról, melynek előkészítése már tavaly elkezdődhetett. Az orosz oldal üzemeltetője által korábban publikált összeesküvés-elmélet Olli-Pekka Kallasvuo leváltásán és a Symbian platform kiszervezésén kívül a Microsoft Zune megoldásával ütköző Comes With Music zenei szolgáltatás leállítását és az Ovi márkanév kivonását is előre jelezte, melyek közül a legutolsó ezen a héten került bejelentésre. A Microsoft számára nem jelentene komolyabb problémát a Nokia megszerzése, hiszen nemrég a Yahoo! felvásárlását tervezte 44 milliárd dollárért, majd a hónap elején a Skype beolvasztásáért 8,5 milliárd dollárt fizetett.

A Nokia piaci kapitalizációja, azaz az összes részvényének napi árfolyamon vett értéke jelenleg már 32 milliárd dollár sincs, vagyis a 2008-as rekord érték ötöde alá esett. Tavaly szeptemberben, a Windows Phone platformra történő átállás bejelentése előtt a finn gyártó piaci kapitalizációja még 44 milliárd dollár körül mozgott, vagyis nem egészen háromnegyed év alatt újabb 12 milliárd dollárt esett. Mark Squires, a Nokia UK kommunikációs igazgatója szerint cége sosem szokott pletykákra reagálni, ugyanakkor szerinte Eldar Murtazin spekulációi napról napra egyre pontatlanabbá válnak. Elemzők szerint az akvizíció logikus lépés lenne, hiszen a platform licenceléséből a Nokia esetén az átlagos 15 dolláros díjak töredéke folyik csak be, míg a prémium mobilok értékesítése ennél jóval nagyobb haszonnal kecsegtet.

Azóta történt

Hirdetés