Hirdetés

A mobilokat is védi a Symantec

A Symantec bejelentette, hogy hamarosan elérhető a Symantec Mobile Security 5.0, amely megoldást úgy terveztek, hogy a felhasználók számára ugyanolyan biztonsági és adatvédelmi lehetőségeket kínáljon a Windows Mobile okostelefonokhoz és PDA készülékekhez, mint amelyek már szabványosnak számítanak a laptopok és egyéb számítástechnikai eszközök esetében. A Symantec Mobile Security Suite 5.0 tartalmaz majd tűzfalat, antivírus és SMS spam elleni programokat, valamint olyan adatvédelmi kódolási technológiákat, amelyeket könnyű telepíteni, kezelni és karbantartani. Ez a szintű védelem nem csupán a mobil eszközöket fenyegető kockázatok csökkentésében segít, de lehetővé is teszi a szervezetek számára, hogy könnyebben és költséghatékonyabban megfeleljenek a belső biztonsági irányelveknek és a törvényi szabályozásoknak.

„Számtalan Symantec felhasználó – IT osztályok és felhasználók egyaránt – megértik, hogy a mobiltelefonok jelentik a számítástechnika új platformját” – mondta Konkoly Thege Szabolcs, a Symantec területi igazgatója. „A kettős módú Windows Mobile eszközök lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy mobil, illetve vezetéknélküli helyi hálózatokon keresztül kommunikáljanak, egyre több és több felhasználó a mobiltelefonját használja személyes vagy üzleti tranzakciók végzésére. Ezek a felhasználók a Symantechez hasonló biztonsági cégekhez fordulnak, hogy segítsenek megvédeni információikat és tranzakcióikat, függetlenül attól, hogy éppen milyen eszközöket használnak: telefont, laptopot vagy személyi számítógépet.”

„A globális munkaerőpiac egyre inkább mobillá válik – egyre több mobil eszközt alkalmaznak, amelyekkel személyes alkalmazásokhoz és vállalati adatokhoz férhetnek hozzá kevéssé biztonságos, nyilvános Wi-Fi és otthoni hálózati kapcsolatokon keresztül” – mondta Sandra Palumbo, a Yankee Group senior elemzője. „Az IT csoportok feladata, hogy kezeljék és elássák védelemmel ezeket az eszközöket, és nagy kihívást jelent számukra, hogy átlássák a számtalan egyéni védelmi megoldás halmazát, valamint meghatározzák, mire van szükség, és mire nincs. A forgalmazó, amely egységesíteni tudja ezeket a technológiákat valamint biztosítani azok együttműködését, és ezáltal magasszintű támogatást és kezelhetőséget kínál, egészen biztosan jelentős piacra talál a vállalati IT-beszerzők között”

A Yankee Group felmérése szerint a vállalati mobil adathasználók száma 2010-re meghaladja a 269 milliót, amely mintegy 19,8 százalékos összetett évi átlagos növekedési ütemet jelent. A munkahelyi hálózatokhoz mobil eszközökkel kapcsolódó alkalmazottak növekvő számával párhuzamosan, nem meglepő módon, a malware-ek készítői és a bűnözők is ki akarják használni a kritikus adatok védtelenségét. A Symantec Global Intelligence Network felmérése is azt mutatja, hogy 2004 és 2006 között minden félévben csaknem megduplázódott a mobil vírusok száma.

Azóta történt

Hirdetés