A HTC kínálatának fele Android alapú lesz

Hirdetés

A Microsoft igen sokat köszönhet a HTC-nek, hiszen a prémium modellekről ismert gyártó TouchFLO kezelőfelülete nélkül a Windows Mobile 6.1 piaci részesedése még a jelenleginél is mélyebbre süllyedt volna. A HTC azonban nem kötelezte el magát egyetlen operációs rendszer mellett és noha az Európában elérhető 28 modell közül jelenleg alig néhány nyugszik Android alapokon, a helyzet igen komoly változást mutathat.

A DigiTimes értesülései szerint a gyártó termékeinek fele jövőre Google operációs rendszerre épül majd, ám pletykák szerint az arány már idén is 30 százalék körüli szintre nőhet. Várhatóan szeptemberben vagy októberben mutatkozik be egy kifejezetten olcsó, ám ennek ellenére fejlett 3G funkciókkal kecsegtető készülék, mely a Qualcomm BREW platformja segítségével éri el a látszólag ellentmondásos paramétereket. Az ingyenes Android irányába történő elmozdulás egyébként logikus lépés, hiszen lényegesen több online szolgáltatás integrációjára van lehetőség, ráadásul az 1.5-ös verzió óta a felület is remekül átszabható, melyre jó példa a Sense UI is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés