Az üzleti világban és az otthoni felhasználók között is egyre sikeresebbnek tűnik a videóhívás alapú konferencia, mely sokkal személyesebb hangulatú, mint egy telefonbeszélgetés vagy telefonkonferencia. Cégek számára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy segítségével ugyanakkor az utazási költségek is jelentősen csökkenthetőek, illetve a repülőgépes utak elkerülésével a cég teljes működésére vetített széndioxid-kibocsátás is alacsonyabb értékű lehet. A Vidyo megoldása nem csak dedikált hardveren, hanem HP TouchSmart PC-ken is elérhetővé válik, melyet követően valószínűleg webOS alapú HP okostelefonokon is debütálhat. Ez persze még csak spekuláció, de Darren Podrabsky, a HP marketingigazgatója a PreCentral számára elég egyértelmű utalásokat tett a mobil változat létezésére is. Ez persze nem lenne túl meglepő lépés, hiszen az Apple iPhone 4 egyik fő attrakciója épp a kiemelkedő minőségű videóhívások lehetősége, mely messze túlmutat a legtöbb 3G telefonban elérhető 176x144 képpontos, magas percdíjjal elérhető videóhívásokon.
Összefogott a HP és a Vidyo
Előzmények
-
A HP-t nem érdekli az okostelefonok piaca
A HP első embere hivatalosan is megerősítette, hogy nem kívánnak dollármilliárdokat pumpálni az okostelefon üzletágba.
-
HP internettábla webOS alapokon
Várhatóan a harmadik negyedév során kerülhet piacra a HP első webOS alapú internettáblája.
-
A HP tulajdonába került a Palm
A HP és a Palm közösen jelentette be a szebb napokat is megélt PDA gyártó akvizícióját.
-
Fring: Videóhívás Nokia Eseries mobilokon
Két Eseries okostelefon számára is elérhetővé vált az internetes videóhívásokat kínáló Fring.