A Galaxy A73-hoz is érkezett render

108 megapixeles kamerával és jack port nélkül várható a felső-középkategóriás mobil.

Hirdetés

Elég drága, viszont korrektül egyberakott telefont lett a Samsung Galaxy A72, és képeken tudja mutogatni a Letsgodigital a jövő évre várt folytatását kicsit lejjebb.


Galaxy A72 balra, az A52 jobbra szerkesztőségünk zöld kertjében [+]

Az A73 5G maradhat a formulánál – értsd ezalatt a 6,7" körüli AMOLED panelt 90 vagy 120 Hz-en, apró kameralyukkal, és a bal felső sarokba száműzött lencseszigettel a túloldalon, visszafogott domborulattal. A négy optika és az egy LED villanó kiosztás is maradhat, viszont a 64 megapixeles kamera 108 millió pixelesre hízhat ISOCELL HM2 variációból.


(forrás: Letsgodigital) [+]

Több érdekes információt tud ehhez hozzáadni a The Elec: egyfelől a Samsung saját helyett kínai CSOT vagy BOE panelt használhat, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy több A-szériás darab bérgyártásban készül, a CSOT pedig a Galaxy M-szériának már eddig is szállított.

Kimaradhat ugyanakkor a sorozatban még döntő többségében meglévő jack kimenet, és azért öt évvel az után, hogy a hiányát jogosan felróttuk a gyártóknak, ma már eléggé elterjedtek a TWS és USB-C fülesek, hogy ez megbocsáthatóbb legyen.


(forrás: Letsgodigital) [+]

A Galaxy A73 5G végezetül Android 12-n alapuló One UI 4 felülettel toppanhat be 6/128 és 8/256 GB-os kiszerelésekkel, microSD bővítéssel és Snapdragon 750G chippel, a telep pedig 5000 mAh-s lehet, 25 wattos töltéssel.

Előzmények

  • Fotókon a jack nélküli Galaxy A33 5G

    Minden valószínűség szerint eltűnik a 4G-s változat a Samsung A30-as palettájáról, cserébe az 5G-s modell magára veszi az AMOLED kijelzőt és eldobja az analóg audiokimenetet.

  • Samsung Galaxy A72 - kicsit király

    Kiegyensúlyozott kamerateljesítményt és remek kijelzőt ad ársávjában a Samsung, de az 5G nélküli változat kissé karcsú hardverrel érkezik.

Hirdetés