Hirdetés

100 milliárd jüanért kelhet el a Honor

Egy kínai konzorcium vásárolhatja meg a Huawei alá tartozó márkát a Reuters forrásai szerint.

Hirdetés

Bár az amerikai elnökválasztást a demokrata Joe Biden nyerte, a kínai-amerikai technológiai versengésnek ezzel aligha lesz egycsapásra vége, és bár olyan híreket is hallani lehetett, hogy idővel ismét szállíthatnak a chipgyártók a Huawei-nek komponenseket, ez ügyben konkrét fordulat még nem állt be. Éppen ezért szóba került korábban, hogy a sencseni gyártó kész túladni korábbi almárkáján, a többé-kevésbé önállóan működő és több befektetőt maga mögött tudó Honor mobilrészlegén.

Kínában jó pár bemutatkozott, hozzánk viszont kevés Honor készülék jutott el idén
Kínában jó pár bemutatkozott, hozzánk viszont kevés Honor készülék jutott el idén [+]

A Reuters most konkrét összeget hallott forrásaitól: az árcédulán állítólag 100 milliárd jüan, azaz 4,57 billió forint szerepel, a vásároló pedig egy konzorcium lehet, amelynek a Digital China Group. Co. Ltd és a sencseni önkormányzat is a tagja. A tranzakcióba benne foglaltatik a teljes mobil brand paletta, a kutatás-fejlesztési részleg és minden beszállítói kapcsolat, a megegyezést a felek pedig akár a hét végén, vasárnap bejelenthetik. Az eladással az a cél, hogy a Honor márka kikerüljön az amerikai szankciók hatálya alól, és a komponensek mellett többek között a Google licencet is visszaszerezze.

A Honor View 30
A Honor View 30 [+]

A Digital China egy hatalmas kínai disztribútor, amely a lépéssel a Honor egyik legfőbb részvényesévé válna, a konzorciumba a helyi önkormányzat mellé pedig több kínai befektetőcég is beszállna. A Reuters szerint a váltás után a helyén maradna a Honor jelenlegi vezetősége és 7000 munkatársa. Azt, hogy ez a lépés mit jelentene a Honor telefonok hardverére, szoftverére és nemzetközi forgalmazására nézve, egyelőre nehéz megmondani, mindenesetre a márka hosszútávon erősödhet a tranzakcióval.

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 20 Pro - megkésve bár, de törve nem

    Végre ideért a Honor aktuális csúcsmodellje, ami tud újat mutatni még a Huawei néven futó termékek mellett is, árban pedig most is kicsit kedvezőbb.

  • Honor 20 - jobb későn, mint soha!

    Különösen igaz ez a Honor 20-ra, ami remek felszereltséggel és kiemelkedő ár/érték aránnyal mutatkozott be, de már a piacra kerülése is bizonytalan volt.

  • Mi lesz veled, Huawei?

    Egy hét alatt fordult a világ a legnagyobb kínai távközlési cég jövőjét illetően. Miért történt, mi történt, mi lesz ezután?

Hirdetés