Fotós képességek

Kezdjük elölről: a 20 megapixeles szelfilyuk korrekt önfotókat produkál (katt), csak feleslegesen nagy felbontáson, és pont ez nem róható fel a fixfókuszos egységnek videózáskor, mert 1080p a korlátja (egy példa nappal, illetve egy este), a 4K opció kimaradt. De ott a másodkijelző hátul, igaz? Igaz?! Aha, sima fotómódban a menüből bekapcsolható, és tök jó az így készült kép, de most figyelj: se önportréhoz, se önvideóhoz nem, akkor meg minek rakták oda? Így az itt megtekinthető, hátlapi 4K önkliphez találomra tartottam a telót az arcom elé, a döntésszöget is saccra megítélve, és ezt a trükköt ugye a piac létező összes többi telefonjával el lehet sütni, mert a nagy semmihez nem kell másodkijelző.

[+]

Nagyjából ennyi a negatívum: a szoftver gyorsan indul és a lézeres segéddel megáldott fókusz azonnali. A kismillió mód között akad kézi DNG RAW mentéssel minden kamera esetében, és a kézi videomód is opció az összessel. A főkamera 1/1,12”-es óriásszenzort kapott 50 megapixelen (teljes felbontású képek alább az első sorban), míg az automatika alapból ennek negyedén rögzít (második sor). Az f/1,95-ös rekeszértékű optika nyolcelemes, a szenzor pedig villámgyors dual-PD autofókuszt és a Dual Native ISO Fusion technológia révén fejlett zajkezelést kínál. Akad optikai képstabilizálás, RGB színszenzor és tripla LED villanó is.

Az 50 megapixeles példák előnyös dinamikáról árulkodnak, egy csöpp túlexponálással és elég jó részletességgel, hogy a Mate 40 Pro döbbenetes képminőségével (katt) köszönőviszonyban legyen, szemben riválisai zömével. Tehát nem puszta marketing a nagy felbontás, csak igazából nincs rá szükség, a széleknél pedig már nem is acélos a rajzolat. Nyugodtan maradhatunk tehát 12,5 megapixelen, amit az automatika alapból kínál, azon ugyanis perfekt a vonalélesség és bőven elég a részletesség. A fehéregyensúly hajlamos nappal egy kicsit a hűvösebb, este a melegebb színek elhajlani, de ez ritkán zavaró, a dinamikaátfogás pedig kiemelkedő. A nagy felbontásnak egy előnye biztos akad: korrekt minőségű a 2x-es szenzorzoom (3. sor fent, a Mate 40 Pro példája itt), azaz extra zoomkamera nélkül is jófajta kép menthető ilyen mértékű nagyításhoz.

Este ügyes zajszűréssel és átlag feletti részletességgel dolgozik az automatika, hogy minőségi fotók szülessenek. Nem hibátlan a színkezelés, mindenesetre a fókusz és az expozíció szinte mindig az, és bár az automatika is többelemes képfeldolgozással dolgozik, kézzel éjjeli módra váltva néha részletesebb eredmények születnek (2. sor), az Ultra főkameráját este is a szűk elitbe emelve.

Az ultraszéles optika 1/2"-es és 48 megapixeles szenzort kapott f/2,2-es rekeszértékkel és PD-autofókusszal. Ide kattintva mindjárt megtekinthető egy teljes felbontású kép, és nyomban el is felejthető: nem elég jó a részletesség. 12 megapixelen ellenben igen (1-4. sor), és bár a Mate 40 Pro példája jobb rajzolatú és nagyobb felbontású, összehasonlíthatatlanul előnyösebb a Xiaomi 12 mm-es optikájának rendkívül széles, 128 fokos látószöge. A balanszot mégis a Mi 10 Pro találta el tavaly, mivel több részletet rögzít az Ultránál, jobb dinamikaátfogással és nem sokkal szűkebb látószöggel. Este ez a kamera nem annyira villog, a vonalélesség a magasabb érzékenység és zajszűrés miatt ugyanis csak átlagos (utolsó előtti sor), a Mate 40-től elmarad, de egy iPhone 12-t kényelmesen lepipál. Az éjjeli mód szerencsére komolyabban javít a részletességen (utolsó sor), így naplemente után alapból azzal érdemes kattintani. A dedikált makrómód is ezt a lencsét használja, és bár 2-3 cm-es szuperközeliket most nem lőhetünk, egy picit messzebb lépve részletes, dinamikus, látványos közelik születnek.

A Xiaomi még az 5x-ös periszkópos zoomlencse mögé is 48 megapixeles szenzort pakolt 1/2" méreten, PD-autofókusszal és optikai képstabilizálással, ha pedig az ultraszéles kamera 12 mm fókusztávolságához viszonyítom a periszkópos 120 mm-ét, 10x-es optikai zoomátfogásról beszélhetünk. Az első kép mindjárt a 48 megapixeles teljesítményt demonstrálja, csak ez is felejthető. A második ellenben kellően részletes 12 megapixelen, és abból a szempontból most is jól jön a temérdek pixel, hogy a harmadik, 10x-es hibrid zoomfotó vonalélessége is korrekt maradt. A negyedik, 120x-os példának már sok értelme nincs, de ilyen digitális képet is tud a telefon. A lényeg: a Mi 11 Ultra 12 megapixelen (2. sortól lefele) részletesebb 5x-ös képet lő, mint a Mate 40 Pro, és mintha a fehéregyensúlyt ez találná el a legjobban. Ráadásul éjjel sem kell lemondani róla, bár ismét az éjjeli mód az (2. sor), amikor igazán korrektté válik a helyzet, csak győzzük a mobilt kifejezetten stabilan fogni.

[+]

A három nyersfájlból feldolgozott példa kommentárja nélkül megyek neki a kérdésnek: valóban a Mi 11 Ultra kínálja ma a piac vitathatatlanul legjobb fotós szettjét? A fehéregyensúly megingásaival és néha, némi túlélesítéssel úgy fogalmaznék: biztos az egyik legjobb szett a Xiaomié, de a koronát már ki-ki saját ízlése és érzékenysége szerint helyezze fel szíve választottjára, rengeteg fotót kínálunk tesztjeinkben, hogy legyen összevetési alap. Sokkal fontosabb, hogy amit a példákkal itt szemléltettem, azt megbízhatóan, félresiklások nélkül hozza a telefon éjjel és nappal, tetemes előnnyel a Poco F3-mal és másik márkatárssal szemben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!